Index Vakbarát Hírportál

Feladta magát a Kínából fentanilt rendelő nő társa

2018. szeptember 24., hétfő 13:35

Feladta magát délben a rendőrségen az a férfi, akit a Kínából érkezett mérgező kábítószer miatt keresett a rendőrség, írja a Police.hu. Társát, a 32 éves M. Renátát két napja fogták el, kihallgatása után szabadlábon védekezik. A 24 éves H. József kihallgatása jelenleg is folyik - azt nem tudni, hogy neki milyen szerepe volt az ügyletben.

Mint múlt héten megírtuk, csütörtökön halálos méregnek számító kábítószert, fentanilt találtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában a NAV ellenőrei. A rendőrség hamar kiderítette, hogy egy 32 éves M. Renáta nevű nő rendelte Kínából a 506,5 gramm fehér port. Társát azóta keresték a rendőrök.

Az erős gyógyszerek hatóanyagaként is használt, fentanil nevű szert egy Kínából érkező, fitnesz terméknek feltüntetett dobozban találták. Ez a szintetikus ópiát nemcsak a kábítószert fogyasztókra életveszélyes, hanem az áruforgalmon keresztül érkező csomagokkal érintkező emberekre is, ugyanis a fentanilból kettő milligramm is halálos lehet. Ugyanakkor gyógyszerhatóanyag is, ez okozta Prince halálát. 

Rovatok