Index Vakbarát Hírportál

Hajléktalan volt, összespórolt egy házra, de újra hajléktalan lehet

2018. szeptember 24., hétfő 22:31

Visszakerülhet az utcára egy Tolna megyei nő, aki 2007-ben veszítette el otthonát egy per miatt. 

Bergmann Andrea családjától akkor semmi segítséget nem kapott, így Tolna megyéből Pécsre költözött, de se otthona, se munkája nem volt, így egy hajléktalanszállón lakott. 

Mivel jól beszél németül pár hónapon belül talált fordítói munkát, és volt, hogy külföldre is hívták tolmácsolni. A nő minden pénzt félretett fizetéséből, amit csak tudott, és a megtakarított pénzből nemrég vett egy saját házat, aminek a felújításába saját maga kezdett bele. 

Az RTL híradójának riportjában megszólaló nő szerint azért tudott kitörni a hajléktalanságból, mert voltak tervei, és lettek új barátai, akik támogatták mindenben. 

Egy hajléktalanokkal foglalkozó pécsi alapítvány munkatársa szerint 100-ból körülbelül 20 hajléktalan képes csak arra, hogy megváltoztassa az életét, mivel a folyamat évekig eltarthat és erős akarat kell hozzá. 

A kitartóan küzdő nő terve azonban a cél előtt nehéz ponthoz érkezett, ugyanis nemrég elvesztette munkáját, így most jövedelem nélkül próbálja lakhatóvá tenni a házat, azonban elsősorban nem anyagi segítséget vár, hanem építőanyagot, illetve olyan berendezési tárgyakat, amelyek még használhatna új otthonában, hogy be tudjon költözni. 

Rovatok