Index Vakbarát Hírportál

Palkovics László megkapta a Corvinus egyetemet

2018. szeptember 25., kedd 23:38

Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

A fenntartói jogok átruházást Palkovics Lászlónak, valamint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek kell intéznie, írja az MTI.

A határozat szerint Palkovics Lászlónak, Varga Mihálynak, valamint Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek fel kell mérnie az egyetem által az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási szerződéseket, javaslatot kell készíteniük a kötelezettségek állami kiváltására, illetve a kötelezettségekhez társuló állami garanciavállalás, támogatás további biztosítására.

Egy másik kormányhatározat pedig arról szól, Palkovics László kormánybiztosként felel majd a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért. A kinevezés 2020. augusztus 31-ig szól.

A kormánybiztos koordinálja a debreceni autóipari központ és térsége közlekedési és egyéb infrastruktúrájának, valamint közszolgáltatásainak fejlesztését. Emellett feladata a központ és térsége tudásfejlesztési koncepciójának megalkotásának összefogása és javaslatot tesz az ehhez kapcsolódó szervezeti és tartalmi intézkedésekre, különös tekintettel a Debreceni Egyetem műszaki képzési profiljára, valamint a szakképzés fejlesztésére. Koordinálja emellett a debreceni önkormányzat fejlesztési koncepciójának kormányzati támogatását, a debreceni innovációs és tudományos környezet, illetve science park koncepciójának kidolgozását és megvalósítását, valamint a központ gazdasági környezetének fejlesztését elősegítő határon túli, valamint nemzetközi kapcsolatok élénkítését.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, munkáját nem segíti titkárság, díjazásra, juttatásra nem jogosult.

A BMW július végén jelentette be, hogy gyárat épít Debrecenben. A város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő.

Rovatok