Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter még közelebb hozta a teljes LMP-Jobbik összefogást

2018. szeptember 28., péntek 11:55

Kevesebb ellenzéki pártot tart kívánatosnak Ungár Péter, a Jobbikkal pedig szorosabbra fűzné a kapcsolatot. Az LMP-s politikus szimbolikus módon egy jobbikos képviselővel adott közös interjút a Jobbik lapjának.

Amikor az LMP éppen nem az etikai eljárásoktól vagy fegyelmi büntetésektől hangos, a párt képviselői finoman célozgatnak arra, hogy el tudnak képzelni szorosabb együttműködést a Jobbikkal.

Ungár Péter LMP-s képviselő azután, hogy egy hosszú írásban fejtette ki, milyen új ellenzéki politikát látna szívesen, most eggyel konkrétabban fogalmazott arról, hogy is nézne ki ez a gyakorlatban. Az LMP-s képviselő két nyilatkozatában is arra célzott, hogy nagyon szorosra fűzné a kapcsolatot a Jobbikkal, sőt az összeolvadás lehetőségét sem tartja ördögtől valóbak.

Önmagában jelzésértékű, hogy Ungár a jobbikos Alfahírnek nem egyedül, hanem Stummer János jobbikos parlamenti képviselővel közösen adott interjút. A két politikus ezen a beszélgetésben feltűnően dicsérte egymást, és úgy tűnik, sikerült is megtalálni a közös pontokat.

Természetesen a Jobbik és az LMP együttműködésének kérdése is szóba került, és olyannyira nem zárkóztak el ettől a politikusok, hogy Ungár azt is megemlítette, hogy kevesebb pártra lenne szükség:

Ennyi párt, ami hasonló dolgokat mond, nem feltétlenül kell, hogy külön legyen.

Ungár Péter az LMP-Jobbik együttműködésről így fogalmazott:

Stummer János szintén egyfajta megújulást tart kívánatosnak az ellenzéki oldalon:

Ungár Péter csütörtök este a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorának is adott egy interjút, ahol szintén egyfajta új LMP-Jobbik erőtérről beszélt. Szerinte a legutóbbi választáson kiderült, hogy a „balliberális konszenzus pártjaival” Orbán Viktort nem lehet leváltani, "sőt, ha nem történik változás, Orbán Viktor minden alkalommal kétharmadot fog szerezni".

Azoknak a szereplőknek, akik mind a Fidesz kormányzását, mind a balliberális konszenzust elutasítják, ki kell egy jegecesedett politikai erőteret alakítaniuk.

Azurák kérdésére meg is nevezte a Jobbikot lehetséges partnerként. Szerinte a Jobbik elindult azon az úton, hogy része lehessen ennek az összefogásnak, a Momentumban is vannak szerinte kedvező folyamatok. Az MSZP-ről azt mondta, hogy időnként tesznek gesztusokat az általa balliberális konszenzusnak nevezett politika irányába, de a szocialisták szerinte megijednek saját értelmiségi holdudvaruktól.

Távol volt egymástól az LMP és a Jobbik

Ungár kijelentése nem meglepő azok után, hogy a párt társelnöke, Keresztes László Lóránt már tett célzást arra, hogy szorosabbra kívánják fűzni a viszonyt a jobbikosokkal. Keresztes az Indexnek azt mondta augusztus végén, hogy "a Jobbik korábban valóban nem lehetett potenciális partner, de évek óta figyelhetjük a párt néppártosodását, és ez adja meg a lehetőségét az együttműködésnek". Keresztes arról beszélt, hogy az önkormányzati választáson közös jelöltek is lehetnek, és "az LMP és a Jobbik együttműködését nem úgy kell elképzelni, hogy összeadjuk a meglévő szavazóinkat. A két párt együtt alternatívát tud felmutatni, ami sok más szavazót is meg tud szólítani."

Az LMP és Jobbik együttműködése ugyanakkor feltehetően nem magától értetődő a pártok szavazóinak. Számos, elsősorban ideológiai, kulturális kérdésben ugyanis az elmúlt vétekben homlokegyenes mást képviselt a két párt. És ne feledjük, pár évvel ezelőtt még az LMP tiltakozott leghevesebben például a Jobbik cigányellenes megnyilvánulásai miatt, elég csak a 2011-es gyöngyöspatai eseményekre visszagondolni.

Azóta persze változott a politikai helyzet, az LMP szétszakadt, a régebbi vezérkara többször is lecserélődött, a Jobbik pedig elkezdte magát a térkép baloldalára kormányozni, és a jobbikosok elkezdték felülvizsgálni és megtagadni korábbi álláspontját számos ideológiai kérdésben.

Rovatok