Index Vakbarát Hírportál

Szél Bernadett kilépett az LMP-ből

2018. október 1., hétfő 14:37 | aznap frissítve

Az LMP frakciójából és a pártból is távozik Szél Bernadett. Nem egyedül lép ki, Szabó Szabolcs szintén otthagyja az LMP frakcióját. Szél a Facebookján azt írta, hogy függetlenként, "kompromisszumok nélkül" akarja folytatni a NER elleni küzdelmet.

Szél Bernadett kilépett az LMP-ből, a pártból és a frakcióból is távozik - értesült az Index. A párt volt társelnöke és frakcióvezetője, a 2018-as kampányban a miniszterelnök-jelöltje ezt hétfőn jelentette be a társainak.

Úgy tudjuk, hogy Szél nem egyedül távozik. Szabó Szabolcs, aki korábban az Együttben politizált, szintén kilép az LMP-frakcióból.

Szél Bernadett a Facebookján indokolta hétfő délután a kilépést, azt mondta az Indexnek, hogy ehhez nem kíván többet hozzátenni. Szél azt írta, függetlenként folytatja Szabó Szabolccsal: 

Szél azt írta, az LMP-től nem haraggal válik el: "mindig hálásan gondolok majd az együtt átdolgozott évekre. Most azonban váltanom kell, mert az általam képviselni kívánt politika csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha kölcsönös megbecsülés mellett elválunk egymástól."

Szabó Szabolcs ugyanezekkel a fordulatokkal tudatta az LMP-frakcióból való távozását a Facebook-oldalán.

A két képviselő így függetlenként folytatja majd, az LMP frakciójának létszáma pedig hatra csökken. Kerestük az LMP szóvivőjét, hogy megtudjuk, mit szól a párt a távozásokhoz, de nem sikerült egyelőre elérnünk. 

Az Azonnali reagáltatott pár LMP-s politikust Szél kilépésvel kapcsolatban. Röviden a válaszok:

Keresztes László Lóránt és Demeter Márta egyelőre nem reagált.

A társelnökségtől a kilépésig

Szél augusztus végén jelentette be, hogy a társelnöki és a frakcióvezetői posztról is lemond, miután a párt etikai bizottsága elmarasztalta. Az etikai bizottság akkor három évre eltiltotta az LMP-ben betöltött pozícióktól, mivel a kampányban a választókerületi visszalépésekről tárgyalt más pártokkal.

Szél ekkor még nem lépett ki, de jelezte, hogy nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, "ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák." 

Ezután jött az újabb sokk Szélnek: pár nappal ezelőtt Sallai Róbert Benedek volt képviselőtársa próbált eljárás indítani ellene az etikai bizottság előtt. Sallai bűncselekménynel is megvádolta őt. Akkor az Indexnek nem kívánt válaszolni arra, hogy mindez vezethet-e a távozásához.

Szél ugyanakkor az elmúlt időszakban jelezte néhányszor, hogy nem ért egyet a párt politikájával. Például nem értett egyet azzal, hogy a Sargentini-jelentést nem szavazta meg az LMP képviselője az Európai Parlamentben.  

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

(Borítókép: Bődey János/Index) 

Rovatok