Index Vakbarát Hírportál

Tíz évet kapott a vajdasági férfi, aki megölte a vele szakítani akaró barátnőjét

2018. október 3., szerda 11:16

Nem jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki újév napján megölte szintén vajdasági barátnőjét.

A 2017 októberétől párkapcsolatban élő 30 éves vádlott és sértett december 30-án utazott Szegedre, hogy a Tisza-parti városban töltsék a szilvesztert. A leendő áldozat egyik ismerősének lakásában szálltak meg, szilveszter napján pedig egy szórakozóhelyre mentek, ahol - a bíróság közleménye szerint

a vádlott az este folyamatosan alkoholt fogyasztott, ittas állapotba került.

Ez az "ittas állapot" nem lehetett rendkívüli esemény a vádlott életében, ugyanis miután reggel visszamentek a szállásukra, a nő közölte barátjával, hogy részegeskedései miatt szakít vele. A férfi ekkor még elfogadta a lány döntését, de miután aludni tértek, egy idő után felkelt, és fojtogatni kezdte az ágyban fekvő lányt, fejét többször a falba verte, arcát ököllel ütlegelte.

A sértett a bántalmazás miatt rövid időn belül meghalt.

Ezután a férfi öngyilkosságot kísérelt meg, de valószínűleg nem gondolta igazán komolyan, mert nem járt sikerrel. Így azután végül szólt a lépcsőházban élő egyik lakónak, hogy hívja a mentőket és rendőrséget.

Az ügyben tartott előkészítő ülésen az ügyész 12 év börtönbüntetést indítványozott. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és bocsánatot kért az áldozat családjától. A vádlott és védője az ítélet enyhítése érdekében fellebbezett.

(MTI)

Rovatok