Index Vakbarát Hírportál

A CEU elkezdte beszerezni az engedélyeket a Bécsbe költözéshez

2018. október 5., péntek 21:04 | aznap frissítve

A CEU megkezdte az engedélyek beszerzését a Bécsbe költözéshez, írja a 444. az egyetem rektorának körlevele alapján. Michael Ignatieff a CEU oktatóinak és hallgatóinak írt üzenetében  jelentette be, hogyan hiába szeretnének Budapesten maradni, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, akkor Bécsben alapítanak új kampuszt.

Ignatieff a levélben megemlítette azt is, hogy rendelkezésükre állnak a megfelelő források az egyetem bécsi működéséhez, bármelyik forgatókönyv is lép életbe. Azt is garantálta, hogy a CEU minden körülmények között folytatja oktatási és tudományos tevékenységét, és minden oktatási programja elérhető lesz 2019 szeptemberében.

„Amennyiben a magyarországi helyzetünk nem oldódik meg, mindegyik programunkat a bécsi kampuszunkon fogjuk oktatni, amelyhez a szükséges engedély beszerzése már folyamatban van az illetékes amerikai oktatási hivatallal (Middle States Commission on Higher Education) együttműködésben” – írta.

Ha az egyetemnek Bécsbe kellene költöznie, akkor a tanulmányaikat már korábban megkezdett hallgatók Budapesten maradnak a 2019-20-as es tanévre, csak az új diákok kezdenek Bécsben. 

A rektor hozzátette, hogy a Bécsbe költözésről szóló terveiket még nem véglegesítették, de a legfontosabb lépésekkel, így az oktatási helyszín, és a szükséges akkreditáció biztosításával hamarosan elkészülnek, illetve terveznek felvenni egy új bécsi projektmenedzsert, aki felügyeli a költözést.

A kormány 2017 márciusában indított hadjáratot a CEU ellen, úgy módosították a felsőoktatási törvényt, hogy azzal ellehetetlenítsék a Soros György által alapított egyetemet. Azóta a New York állam oktatási hivatalával egyeztetve a CEU elérte, hogy megfeleljen ennek a törvénynek, így elvileg a kormány nem szüntetheti meg az egyetemet, ennek ellenére a magyar kormány nem hajlandó aláírni a legjobb magyarországi egyetem működését biztosító megállapodást, így jelenleg nincs semmi garancia arra, hogy a CEU Budapesten marad.

Rovatok