Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatásban maradnak a borász gyilkosai

2018. október 18., csütörtök 10:58

Letartóztatásban marad az a két támadó, aki szeptemberben dulakodás közben megölt egy embert Badacsonyban.

A Veszprém Megyei Főügyészség csütörtöki közleményében azt írta, mindkét gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye illetve annak lehetősége, hogy a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetik a bizonyítást. Az egyik gyanúsított esetében újabb bűncselekmény elkövetésétől is tartani kellene, ha szabadlábra kerülne.

A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi szeptember 8-án ittas állapotban, Badacsony egyik központi parkolójában, közlekedési konfliktus miatt kialakult vita során bántalmazta a sértettet, aki a helyszínen meghalt. 

Rovatok