Index Vakbarát Hírportál

Élőben a budapesti hajléktalan nő tárgyalásáról

2018. október 19., péntek 13:47

Élőben jelentkezünk a Fővárosi Törvényszék épületéből, a Budapesten őrizetbe vett 64 éves hajléktalan nő tárgyalásáról. Most épp szünetet tartanak, a tárgyalás kezdetét itt tudják megnézni:

Frissítés: a bíró elrendelte, hogy ezután nem lehet élőben, videón közvetíteni a tárgyalást. A szöveges közvetítésünk itt tudja követni.

Mint megírtuk, az idős nőt egy napon belül háromszor figyelmeztették a rendőrök az új közterületen élőkkel foglalkozó jogszabály alapján, majd miután nem akart szállóra menni, előállították a rendőrök. A nő öt hónapja él az utcán, miután élettársa halála miatt nem maradhatott tovább közös otthonukban. Alkalmi munkákból él, korábban takarítóként és segédápolóként dolgozott. Ő a második hajléktalan, akit bíróság elé állítanak.

Rovatok