Index Vakbarát Hírportál

Áder összesen 4 elítéltnek adott kegyelmet eddig idén

2018. október 20., szombat 21:41 | aznap frissítve

Csak négy elítéltet részesített elnöki kegyelemben Áder János köztársasági elnök január 1. és szeptember 30. között, írja a Magyar Hírlap az Igazságügyi Minisztérium által közzétett statisztikák alapján. 

Az év első kilenc hónapjában összesen 405-en nyújtottak be kérvényt, Áder azonban eddig alig egy százalékuknak adott kegyelmet. 2017-ben 11, 2016-ban pedig összesen csak 22 elítélt kérelmét bírálta el pozitívan a köztársasági elnök.

A Magyar Hírlap emlékeztet, hogy a legtöbben Mádl Ferenctől kaptak kegyelmet, 2004-ben 44 elítélt. 2002 óta pedig az összes, 17743 elítéltből 320 kapott elnöki kegyelmet, ami 2,03%-os arányt jelent. 

De szerencséje van-e Veres Margitnak?

Hogy az idei eddigi 405 kérvényező között ott van, az biztos, de hogy a 4 kegyelmet kapó között ott van-e az idén áprilisban 5 év letöltendő börtönre ítélt egykori balmazújvárosi polgármester, azt nem tudni. Veres Margitot hivatali visszaélés miatt ítélték el, és a 24.hu szúrta ki legutóbb, hogy a börtönbevonulás helyett Kövér Lászlóékkal kirándul Erdélyben. Csíkszentdomokoson járt a magyar Országgyűlés focicsapata, a köztévé tudósításában pedig Kövér László nyilatkozata közben tűnik fel a résztvevők között Veres.

A lap megtudta, hogy az elítélt egykori polgármester kegyelmi kérvényt adott be Áder János köztársasági elnökhöz. "Ez önmagában nem halasztó hatályú a büntetés megkezdése tekintetében, de ezzel párhuzamosan a volt polgármester kérhette, hogy az igazságügyi miniszter rendelje el a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg Áder János meghozza döntését" - írta a lap. A legfrissebb statisztika szerint 6 esetben döntött a halasztás mellett a minisztérium. Az elítélt politikus ügyvédje pedig úgy nyilatkozott a Hvg-nek: "jogszerűen van szabadlábon, felmentést kapott, de hogy honnan, milyen eljárás keretében, azt nem mondhatom meg, nem vagyok rá felhatalmazva". 

Rovatok