Index Vakbarát Hírportál

Korlátozások lesznek az M1-esen hétvégén

2018. október 25., csütörtök 18:53

A bicskei csomópontnál aszfaltozás miatt nem lehet Budapest felől lehajtani, Győr felé pedig felhajtani nem lehet majd a hétvégén - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint a korlátozások szombat reggel fél nyolctól, vasárnap 15 óráig lesznek érvényben. Ez idő alatt az M1-es autópályán továbbra is az országhatárig haladhatnak az autósok. Akik Bicskékre szeretnének eljutni, azok az 1-es főút zsámbéki és a tatabánya-óvárosi csomópontja között kerülhetnek.

A felújítási munkák mellett az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán az 51-es és 54-es kilométerek közötti sávelhúzásos terelésének bontását is elkezdik szombat reggel, amennyiben azt a hétvégi időjárás is engedi. A bontás ideje alatt a jelzett szakaszon a forgalom egy sávon haladhat majd.

Ezzel a finiséhez ért az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények között zajló, július elején indult felújítás. A teljes, 12 kilométeres szakaszt érintő beruházás az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, így az előzetes terveknek megfelelően november közepére várható a teljes körű befejezése - közölte az MKN. Hogy miért kell az útburkolatot felújítani, azt ez a videónk szemlélteti.

További információkért keressék fel az Útinform honlapját>>>

Rovatok