Gábor kitalált személy. Hajléktalan ember, aki Budapesten él, parkokban, tereken, meleg aluljárókban húzza meg magát, és ezzel törvénysértést követ el. A vonatkozó jogszabály szerint bűnös: az életvitelszerűen közterületen tartózkodás szabálysértését követi el. Október 15. óta ráadásul ezért a szabálysértésért elzárást is kaphat, sőt, a cuccait is megsemmisíthetik. Gábor úgy döntött, jogszerűen akar élni, megnéztük, mit kell tennie.
Gábor egyike a több tízezer hajléktalan embernek Magyarországon, munkája nincs, kéreget, és így napi 2000 forintot szed össze. A húsz éve, minden február harmadikán a hajléktalanok helyzetét felmérő Február Harmadika munkacsoport szakértőinek becslése szerint legalább 14 ezer hajléktalan ember van Magyarországon, közülük 10 ezer ember valamilyen hajléktalan szálláson, 4 ezer ember közterületen alszik. (Ez az adat annyit jelent, hogy egy téli napon ennyien minimum az utcán vannak, de egy év alatt sokkal többen lehetnek, akár egy időpillanatban is.)
A szabálysértési törvény október 15. óta hatályos módosítása szerint Gábornak – ha nem szeretné, hogy őrizetbe vegyék, bíróság elé kerüljön, és hogy esetlegesen ott közmunkára vagy elzárásra ítéljék – akkor nem alhat és napközben sem tartózkodhat huzamosabb ideig az utcán, praktikusan: nem lehet a rendőrök szeme előtt.
A jogalkotó, és politikusok nyilatkozatai alapján a kormányzat által elvárt jogkövető magatartás is az, ha Gábor hajléktalanszállókban tölti az egész napját. Ez viszont nem igazán egyszerű.
Tekintsünk most el attól, hogy Gábor – sok más hajléktalan emberhez hasonlóan – nem szívesen megy szállóra, mert
Mivel Gábor nem szeretne szabálysértésért felelni, és Gábor egy jogkövető magyar ember, ezért délután öt körültől érdemes sorban állnia valamelyik éjszakai hajléktalan-szálló előtt.
Ezek az intézmények 18 órakor nyitnak, de meghatározott létszámú ember fér csak be, így ha nincs ott időben, nem biztos, hogy akad neki hely. Aknai Zoltán, a hajléktalan embereket segítő Menhely Alapítvány igazgatója az Indexnek azt mondta, jelenleg ugyan vannak szabad férőhelyek a fővárosban, de már csak a több mint száz főt fogadó tömegszállásokon.
Gábor örülhet, hogy nem vidéken él. Ugyanis a Február Harmadika-felmérés szerint a hajléktalanok 60 százaléka vidéki városokban él, ahol kritikus a helyzet, mivel az adatok szerint sok megyeszékhelyen kétszer annyian élnek utcán, mint ahány embernek férőhely van a szállókon. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy vannak hajléktalan emberek olyan településeken is, ahol sem utcai szolgálat, sem más hajléktalan-ellátó nincs.
Ha bejut egy éjjeli menedékhelyre, akkor Gábor eltölthet egy éjszakát testközelben sok tucat másik emberrel egy ágynemű nélküli, műanyag borítású matraccal felszerelt vaságyon az éjjeli menedékhelyen, majd másnap reggel nyolcig kötelező elhagynia a szállót. Ekkor elmehetne ugyan a munkahelyére, de Gábornak, mint a hajléktalan emberek döntő többségének, nincs állandó munkája.
Reggel nyolckor a cuccait tartalmazó nagyobbacska táskával ácsorog az éjjeli menedékhely előtt. Bujkálhatna napközben a rendőrök elől, de szabálykövető szeretne menni, ezért elmegy egy nappali melegedőbe.
Ugyan a nappali melegedőket nem arra találták ki, hogy ott egész napokat töltsenek el emberek, Gábornak nincs más lehetősége.
A nappali melegedők különféle szolgáltatásokat kínálnak: Gábor üldögélhet, ha időben feliratkozott a mosógépes listára, akkor kimoshatja a cuccait, tisztálkodhat, beszélhet a jelen lévő szociális munkással, állást kereshet, megeheti az ételét, ha van neki.
Sokkal kevesebb nappali melegedő van Magyarországon, mint ahány hajléktalan ember, így egészen biztosan nem fér be mindenki reggeltől délutánig. Így Gábor sem, ezért nincs más választása: mászkálnia kell a nappali melegedők között.
Közben vigyáznia kell, hogy ne kapja el a BKK-ellenőr (jegyre ugyanis nincs pénze), ne hívja rá a rendőröket valaki, akit zavar a látványa, sőt, óvakodnia kell azért is, hogy el ne kapják a rendőrök, ugyanis a cuccai nála vannak.
Ha annyira szerencsétlen, hogy az egyik szállóról a másikra menet 90 napon belül háromszor is megtalálják és figyelmeztetik a rendőrök, akkor negyedszerre elindul ellene a szabálysértési előkészítő eljárás, és őrizetbe veszik. A törvény életbe lépése óta eltelt tíz napban életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt országszerte 193 esetben alkalmazott a rendőrség helyszíni figyelmeztetést, és öt szabálysértési előkészítő eljárás indult (három a 11. kerületben, egy Gödöllőn, egy Pécsen).
Az Index birtokába jutott az a 18 oldalas rendőrségi útmutató, ami alapján a rendőrök megállapítják, hogy a hajléktalan emberek (így Gábor is) életvitelszerűen tartózkodnak-e az utcán. Az útmutató azt írja, hogy az
"életvitelszerű tartózkodásra utal minden olyan körülmény, amelyből valószínűsíthető, hogy valaki nem kíván a nap bármely szakában bármely jogcímen igénybe vehető szállásra visszatérni vagy ilyet igénybe venni, kikövetkeztethető az elkövető magánál tartott alapvető életfunkciókat kielégítő használati tárgyaiból, ezen tárgyak elhelyezéséből vagy elhelyezkedéséből, az ott tartózkodás során kivitelezett cselekvőségéből (pl. főzés, evés, tisztálkodás, megágyazás, állat etetése)."
Gábornál ott vannak az edényei, a szappanja, jó pár meleg ruhadarab, egy takaró a nagyobbacska táskában, így az őt éppen igazoltató rendőrtől függ, hogy elfogadja-e, hogy Gábornak szándékában áll majd szállóra menni, vagy sem.
Gábor hiába próbálkozik, az eljáró rendőr szubjektív benyomásán igen sok múlik.
Ha Gábor mégis eljut a nappali melegedőbe, és el tudja tölteni az egész napját ott, akkor jogkövető, viszont kéregetni nem tud, így még annyi jövedelme sincs, mint korábban. Így aztán esélye sincs bekerülni egy átmeneti szállóra, ahol sokkal jobbak a körülmények, de minimum kilencezer forintba kerülnek havonta.
Tegyük fel, hogy minden hajléktalan ember Gáborhoz hasonlóan szállókban tölti minden idejét.
A kormány szerint mindenkinek van hely,
legalábbis Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára október elején azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy „van elég férőhely a hajléktalanellátásban, az állam összesen 19 ezer férőhelyet biztosít.” Az államtitkár szerint ezeknek közel fele Budapesten van.
A hajléktalanellátással foglalkozó szakemberek szerint viszont ez a számítás csak úgy állja meg a helyét, ha az ország összes létező férőhelyét összeadjuk, a nappaliakat is, ahol viszont nem lehet éjszakázni.
A nappali melegedőkben a férőhely nem ágyat, hanem széket jelent, mondja Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója, így azokat nem érdemes férőhelyként aposztrofálni, mert az egy adott időpillanatban rendelkezésre álló “ülőhelyek” semmiképpen nem helyettesítik a szálláshelyeket.
Éjjeli szállásból pedig messze nincs 19 ezer hely, a Menhely Alapítvány adatai szerint az országban 11 ezer éjjeli férőhely van, körülbelül 6000 Budapesten és 5000 vidéken. Ez bármely napon minimum háromezerrel kevesebb ágyat jelent, mint ahány hajléktalan ember Magyarországon él a Február Harmadika munkacsoport idei, átfogó felmérése szerint.
Gábor történetét hajléktalan emberekkel és a hajléktalanellátásban dolgozó szakemberekkel: Kalota Ágnessel az Utcajogász Egyesülettől, Udvarhelyi Tesszával a Város Mindenkié Csoport önkéntesével, Aknai Zoltánnal és Gurály Zoltánnal, a Menhely Alapítvány vezetőivel készített interjúk alapján vázoltuk fel.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)