Index Vakbarát Hírportál

Újraválasztották a fideszes polgármestert Kémesen

2018. október 28., vasárnap 21:51

Polgármestert és képviselőket választottak vasárnap a Baranya megyei Kémesen, amire azért volt szükség, mert a község képviselő-testülete július végén felosztatta magát. A polgármesteri posztért két jelölt indult: a jelenlegi polgármester, Szolykóné Pfeifer Gabriella (Fidesz-KDNP) és Horváth Zoltánné (független). A négy képviselő-testületi helyért tizenhárom független jelölt indult.

A választást a Fidesz-KDNP jelöltje, Szolykóné Pfeifer Gabriella nyerte, így továbbra is ő marad a polgármester. Szolykónét így harmadszorra választották meg a település élére. 2014-ben több mint 60%-kal nyert, 2010-ben pedig 51%-kal, akkor éppen az a Horváth Zoltánné volt közel eredményben, aki most is elindult Szolykóné ellen. Horváth Zoltánné is volt polgármester korábban: 2010-ig két cikluson át.

Szolykóné Pfeifer Gabriella 170, független kihívója, Horváth Zoltánné 95 szavazatot kapott. A 387 szavazásra jogosult közül 265-en jelentek meg az urnáknál, írja az MTI.

Arról, hogy miért kellett új választást kiírni a településen a Szabadpécs írt hosszabb cikket . Azt írják, július végén tartottak a településen rendkívüli ülést, ahol a többség megszavazott egy sürgősségi indítványt, a képviselő-testület feloszlatását a polgármesterrel, Szolykóné Pfeifer Gabriellával szembeni bizalmatlanság miatt. Az ötfős testületből a fideszes polgármester és még egy képviselő szavazott nemmel csak. Az előterjesztést pedig az alpolgármester, a független Csöme Péter nyújtotta be.

"A feloszlatás mellett szavazók úgy vélik, hogy tisztázni kell a szerintük furcsa pénzügyeket, mert több millió forint hiányzik, ők viszont nem tudtak a pénz elköltéséről, így felhatalmazást sem adtak arra. A polgármester asszony szerint viszont megvan minden fillér, sőt annál több is, csak nem az eredeti számlán, a feloszlatás hátterében pedig kicsinyes, személyes ügyek állnak valójában" - írja a lap. További részletek a cikkben.

A polgármester arról is beszélt, hogy nem véletlen, hogy épp az alpolgármester nyújtotta be az előterjesztést, hiszen őt fel akarta menteni alpolgármesterség alól, mert szerinte nem végezte a munkáját rendesen, és helyette az előző polgármestert szerette volna alpolgármesternek. Aki viszont kapott az alkalmon szerinte, hogy bepróbálkozzon, hogy újra összejön-e neki a polgármesterség. 

Tavaly az Abcúg írt riportot a településről, illetve az itt működő Együtt a Kémes Körzet Gyermekeiért Alapítvány munkájáról. "Az ormánsági Kémes egy pici falu, ami szépen lassan lekerül a térképről: fejlesztés, beruházás, ha érkezik is ide, abból munkahely nem lesz. Valamit azonban mégiscsak kezdeni kell azokkal a nagyon szegény gyerekekkel, akik pont ide születnek – ezt gondolja legalábbis egy alapítvány és a helyi iskolavezetés. Pontosan tudják, hogy csodát ilyen körülmények között nem lehet várni, mégis húsz éve rendületlenül pályázatokat írnak" - írták. 

Kémes mellett még két településen volt időközi választás:

Rovatok