Index Vakbarát Hírportál

Életveszélyesen megsérült egy amerikai katona a ferencvárosi pályaudvaron

2018. november 2., péntek 20:01 | aznap frissítve

Életveszélyesen megsérült egy amerikai katona, akit pénteken áramütés ért a ferencvárosi pályaudvaron, amikor felmászott egy harci járműveket szállító tehervonatra – tudta meg az ATV Híradó. Az ATV úgy tudja, még órákkal a baleset után is helyszíneltek Ferencváros vasútállomáson. Két amerikai katona volt az állomáson, de csak az egyik sérült meg, amikor felmászott a lánctalpasakat szállító tehervonatra, ami felett magas feszültségű vezetékek futnak.

A MÁV szerint nemcsak a felsővezeték érintése, hanem a megközelítése is életveszélyes, a 25 ezer voltos felsővezeték már két méteres távolságból is halálos áramütést okozhat. Szigorúan tilos rájuk felmászni.

A Honvédelmi Minisztérium az ATV-vel közölte, hogy a külföldi katonák egy nemzetközi gyakorlaton vettek részt Magyarországon, innen telepítették vissza a személyi állományt és a haditechnikai eszközöket. 

„A vasútnál a kritikus munkakörökben nagyon szigorú vizsgáztatás van, amit egy állami auditált szervezet végez el. Adott esetben, akár hatósági vizsgára is kötelezettek emiatt a jelentős életveszély kockázat miatt” – mondta Andó Gergely, közlekedési szakértő az ATV-nek.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint a férfi testfelületének 40 százalékára kiterjedő súlyos, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, ráadásul combcsont-törésre is gyanakodni kellett. 

A sérült katonát a Honvédkórházba szállították. 

Rovatok