Index Vakbarát Hírportál

Véres verekedés volt a Wizz Air London–Budapest-járatán

2018. november 5., hétfő 12:42 | aznap frissítve

Általában zenét hallgatok a repülőgépen, így nem tudom, hogy kezdődött a dolog, én már csak arra figyeltem fel és fordultam hátra, hogy két fiatal, feltehetően orosz férfi hangosan kiabál, majd az egyikük beveri a másik orrát. A férfi vérezni kezdett, végül már mindkét férfi tiszta véres volt. A stewardessek nagyon profin intézkedtek, próbálták nyugtatni, szétültetni őket, utóbbit sikertelenül. A vérző férfinek tamponálták az orrát. Szerintem ők hívhatták a rendőrséget és a mentőket is. Mikor landoltunk, a rendőrök feljöttek a gépre, és levezették a két fiatalt. Egyikük, az az agresszívebb, ellenállást tanúsított. A lépcsőn le kellett tessékelni, egy másik utas szerint kényszerzubbonyban vitték el. A rendőrök aztán visszajöttek, és szóltak a stewardesseknek, hogy hagyják úgy a helyszínt

– mesélte olvasónk, aki hétfő hajnalban érkezett meg a Wizz Air London-Budapest járatával. A lány szerint nem tudni, hogy a két férfi egyedül vagy egy nagyobb társasággal volt-e, de csak ketten vettek részt a bunyóban. Viszont szerencsétlenségére belül, az ablaknál egy fiatal lány ült mellettük, akinek végig kellett néznie az egész jelenetet, neki nem esett bántódása.

Az esetről megkérdeztük a rendőrséget, akik válaszukban azt írták, hogy az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A két férfi lett állampolgárságú volt, őrizetbe vették őket, elszámoltatásuk folyamatban van. Mint írták,

az RRI saját nyomozásán túl hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt feljelentés tett a Központi Nyomozó Főügyészség felé. 

Mivel további információt a rendőrség nem kívánt adni, azt nem tudni, hogy az agresszívebb férfi ellenállása miatt indul-e eljárás hivatalos személy elleni erőszak miatt, vagy pedig történt más is, miután lekísérték a verekedőket a gépről.

Az Index kérdésére a Wizz Air is megerősítette olvasónk beszámolóját, mint írták, a társaság

Londonból Budapestre tartó járatán két utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett. A személyzet a kiképzésének megfelelően kezelte a helyzetet. Biztonságos leszállás után az erőszakos utasokat a hatóságok őrizetbe vették. Utasaink és személyzetünk biztonsága a legfontosabb számunkra. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló erőszakos szóbeli, illetve tettleges viselkedést. Az ügy innentől a rendőrség hatáskörébe tartozik.

Rovatok