Index Vakbarát Hírportál

Habony beszállt a nemzetközi álhírkavarásba

2018. november 8., csütörtök 15:24

Harmadik napja rugózik a Fidesz azon, hogy Soros György pénzzel feltöltött bankkártyákkal segíti a migránsokat, sőt, az EU és az ENSZ is benne van a buliban.

Ez az egész bankkártyás történet féligazságokon alapul, és nem mellesleg a Nova24 nevű szlovéniai tévétől/hírportáltól indult, amely részben Habony Árpádé. Október 30-án közölték azt, hogy megtalálták a megfejtést arra, honnan van pénzük a migránsoknak. A sztori szerint az EU- és ENSZ menekültügyi részlegének logójával díszített ugyanakkor név nélküli Mastercard-kártyákat láttak náluk a helyiek.

A lap egy montenegrói tévés producer tweetjét említi, aki "fel akarja hívni a figyelmet" az egész jelenségre.

A hír nemzetközileg is megfutott, november 5-én maga a portál  büszkélkedett el azzal egy cikkben , hogy a német, lengyel, spanyol és magyar média is átvette a leleplezésüket. Azt is hozzáteszik, hogy az "információjukat" átvevő egyes médiumok Sorost is összefüggésbe hozták az egésszel, mégpedig azt sejtetve, hogy Soros is pénzt tesz a kártyákra, erre pedig az utal, hogy Soros is együttműködik a Mastercarddal a menekültek érdekében egy nagy közös programban.

Egyébként a maga nemében lehet is mire büszke Habony médiája: a nemzetközileg ismert, ezekben a körökben idézett, nagy sorosellenes-migránsellenes-jobbos lapokban is lejött a sztori a Nova24-re hivatkozva, például az Infowarsban, vagy a Voice of Europe-ban.

Mire alapozzák?

A Mastercard tényleg együttműködött az ENSZ-szel és az EU-val a menekültek megsegítésére, továbbá Soros is próbált a Mastercarddal együtt segíteni. Ez két teljesen különböző szál, amely nem is ér össze sehol, nézzük külön.

  1. 2017 januárjában a Reuters jelentette, hogy Soros egy olyan kezdeményezésbe fog, amellyel "migránsoknak, menekülteknek, és egyéb nehéz helyzetben lévő embernek" segítenének, hogy javuljon a gazdasági-társadalmi helyzetük. Ebben nyújtott partnerként segítséget a Mastercard. A Humanity Ventures nevű program lényege, hogy Soros akár 50 millió dollárt áldozna olyan vállalkozásokra, amelyek olyan terméket állítanak elő, amelyek segítik ezeket a sebezhető közösségeket, egyúttal megmutatná, hogy a magántőke építő szerepet is tud játszani a társadalmi problémák megoldásában. Az elsődleges fókusz az egészségügyön és oktatáson van, közölték akkor. Ez a kezdeményezés is része annak a Soros-ígéretnek, hogy 500 millió dollárt áldoz menekültek segítésére.
  2. Ami a konkrét kék kártyát illeti, az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az UNHCR valóban visz egy programot (a fenti tweetben szereplő kép is innen van), amelyben ilyen kártyákat adnak ki menekülteknek. A kártyákat csak Görögországban lehet használni, és nem igaz, hogy névtelenül lehet kapni, speciális követelményeknek kell hozzá megfelelni, bizonyítani kell például, hogy 2015 január 1. után érkeztek Görögországba, és a görög hatóságok regisztrálták az illetőt. Ebben a programban Soros semmilyen módon nem vesz részt, csak az Európai Bizottság finanszírozza, és a tavaly áprilisi indítása óta 80 ezer embernek segített, nyilatkozta a UNHCR a 20minutes francia lapnak. A pénz nagyságrendjét pedig az mutatja, hogy a pénzek elosztását segítő Mercy Corps szervezet szerint  rajtuk keresztül Görögországban 2015 decembere óta 16828-an kaptak összesen 2,849,100 eurót, ami 170 eurós átlagos támogatás per fő.

Az UNHCR és a Mastercard ezeken kívül is világszerte csinál menekülteket segítő készpénz- illetve kártyaprogramot. A Mastercard például a szerb munkaügyi minisztériummal együttműködésben, abban a családok 210 Euro, az egyének 70 Euro értékű kártyát kaptak. 2016-ban pedig Törökországban volt hasonló programjuk az UNHCR-rel. Mindez a kártyacég globális MasterCard Aid Network programjának része.

Rovatok