Index Vakbarát Hírportál

Körözi a rendőrség a színész megverésével gyanúsított férfit

2018. november 9., péntek 15:24 | öt éve frissítve

A nyomozók szerdán elfogtak egy palesztin a férfit, aki társával bántalmazott egy színművészt még szeptemberben, társát, a 27 éves budapesti V. Dávidot továbbra is keresik - közölte a rendőrség

Egy 35 éves palesztin állampolgár szeptember 9-én, hajnal 3 óra körül egy belvárosi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy színművésszel, majd megütötte. A rendőrség szerint a külföldi férfi társaságában lévő V. Dávid is közbeavatkozott, és ő is bántalmazta a sértettet, majd a két férfi elmenekült a helyszínről.

A két férfit azonosították, majd a palesztin állampolgárt november 7-én zuglói lakásán elfogták,  garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki, társa ellen november 8-án elfogatóparancsot adtak ki.

Kérik, hogy aki a képen látható V. Dávidot felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámot, vagy a 107-et vagy a 112-t.

A Blikk írta meg az eset után, hogy Sánta Lászlót, a Madách Színház művészét bántalmazhatták. Főleg a fején érték sérülések a színészt. A lapnak azt mesélte, hogy megkocogtatta egy hölgy vállát, hogy figyeljen oda a táskájára, amit a hölgy társaságában lévő úr félreértett, és ebből lett a csetepaté. A cikkben azt írják, a színész nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.  

Rovatok