Index Vakbarát Hírportál

Felmondott az orosházi kórház sürgősségi főorvosa és főnővére

2018. november 13., kedd 23:17

Orosházán felmondott a kórház sürgősségi betegellátó osztályának (SBO) osztályvezető főorvosa, vele együtt a főnővér is, de állítólag mások is erre készülnek, írja a hvg.hu. A cikk szerint az ott dolgozóknak mostanra lett elegük a ki nem fizetett pluszmunkából. Januárra így akár ki is ürülhet az SBO Orosházán, bár a menedzsment szerint nincs gond, mert sorra jönnek a jelentkezők az üres helyekre.

A főorvos, Dankó Alpár egészségügyi okokra, "szívzűrre" hivatkozva mondott fel, "nem kockáztat tovább, fontosabb az egészsége és a családja". Azt is mondta, hogy a kórházi munka mellett mentőzik, mentőhelikopterezik, de besegít a térség orvosi ügyeletének a szervezésében is, "elege lett".

A lap szerint ugyanakkor valójában az lehet a háttérben, hogy a kórház feladatait vállalkozásban elvégzőknek járó pénzt hónapok óta nem fizeti ki az intézmény, száz-százötven óra túlmunkáért járó összegekkel tartozik a kórház, ami egyeseknek százezreket, másoknak egy-két milliót is jelent. A hvg úgy tudja, ezen felül a takarékoskodás jegyében a főigazgató olyan változtatásokat tervez az intézményben, amiket az ott dolgozók egy része – éppen a szigorú előírások miatt – vállalhatatlannak tart.

A főorvos és a főnővér most a felmondási idejét tölti, már október közepén felmondtak, de ezekben a napokban újabb vállalkozók bonthatják fel a kórházzal kötött megállapodásukat. „Most éppen nyolc vállalkozó orvos fogalmazza a felmondását, de szerződést bont a szakdolgozókat, ápolókat a cégen keresztül foglalkoztató vállalkozás is. Így nagyjából januárra kiürülhet a sürgősségi betegellátó osztály, a negyven helyett marad az ugyanannyi munkára tizennyolc szakdolgozó. A menedzsment reakciója az volt, hogy az alkalmazottak majd beállnak pluszban, de mi nem fogunk bűncselekményben részt venni” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő kórházi dolgozó.

A hvg megkereste a szóbanforgó vállalkozás, az Alföld Ambulance Kft. ügyvezetőjét, aki elismerte, hogy felmondták a kórházzal kötött szerződésüket, "mivel nem akarják megvárni, amíg becsődölnek". A cég vezetője egyébként úgy tudja, hogy már jelentkezett vállalkozás, amely folytatná a munkát a kórházzal.

A lapnak a kórház annyit mondott: egy közleményt fognak kiadni, amit annak fenntartói engedélyezése után küldenek el.

Rovatok