Index Vakbarát Hírportál

Szél Bernadettet a Jobbik és a DK állította meg gender-ügyben

2018. november 14., szerda 11:42

A Jobbik és a DK nem írta alá Szél Bernadett beadványát arról, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak a gender szakok megszüntetése miatt. Az ombudsman viszont jelezte, hogy vizsgálatot indít. Néhány tanszéken szerdán tiltakoznak a kormányzati döntés ellen.

Az LMP-ből nemrég távozó Szél Bernadett és Szabó Szabolcs az Alkotmánybírósággal akarta megvizsgáltatni a gender szakok megszüntetésének alkotmányosságát. Augusztusban ugyanis úgy döntött a kormány, hogy nem indulhat több képzés a társadalmi nem, azaz a gender szakon. Októberben aztán meg is jelent a kormányrendelet erről.

Az egyik érintett intézménynek, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatói és kutatói erre sztrájkot hirdettek most szerdára. Ehhez több tanszék is csatlakozott. Az Eduline.hu beszámolója szerint a Corvinus előtt flashmob lesz, a CEU-sok együtt vonulnak az ELTE lágymányosi campusára, az ELTE bölcsészkarának több tanszékén pedig a gender-téma lesz terítéken.

Az ELTE TáTK és Szél Bernadették is azt kifogásolják, hogy az érintett jogszabály megkérdőjelezi a tudományos autonómiát, és a tanszabadságot, márpedig ezeket jogokat az alaptörvény garantálja.

Szél Bernadett és Szabó Szabolcs úgy döntött, az ellenzéki képviselők segítségével Alkotmánybírósághoz fordul, a beadványt el is készítették, már csak a képviselők negyedének aláírása kellett az utólagos normakontrollhoz.

Ez az akció azonban két ellenzéki párt elutasítása miatt nem fog összejönni.

Szél Bernadett azt mondta az Indexnek, hogy a Jobbiktól azt a választ kapja, hogy a gender szakok megszüntetésének ügyében nem akarnak Alkotmánybírósághoz fordulni. A DK pedig azt válaszolta neki, hogy a párt az Alkotmánybíróságot nem tekinti valódi ellensúlynak, hanem "a Fideszt kiszolgáló szervnek", így nem vesznek részt az akcióban.

Mindez viszont azt jelenti, hogy nem jön össze a szükséges aláírás, Szélék az MSZP-vel, a Párbeszéddel és az LMP-vel sincsenek elegen. A szükséges  50 helyett csak 30 képviselői aláírás jött össze (a szocialisták, a párbeszédesek és az LMP-sek mellett, Hadházy Ákos és Bősz Anett írta alá, Dúró Dórától nem érkezett válasz).

Szél azt mondta, "ilyen esetben, amikor a tanszabadság a tét, szerintem minden létező eszközt használni kell.

Mert ma a gender szakot próbálják kinyírni, holnap bármi mást.

Szél sajnálja az elmulasztott lehetőséget, és ezért Szabó Szabolccsal átadják a beadványt az ELTE-nek és a CEU-nak, a két érintett intézmény vezetése ugyanis a jogszabályok szerint az Alkotmánybírósághoz fordulhat alkotmányjogi panasz keretében.

Az ombudsman viszont vizsgálatot indít

Szél október végén az alapvető jogok biztosához is fordult ebben az ügyben. 

Székely László ombudsman kedden azt válaszolta Szélnek, hogy vizsgálatot indított az ügyben, hogy fennáll-e alapjogi sérelem. "Eljárásom keretében azt kívánom feltárni, hogy felmerülhet-e az Alaptörvény X. cikkében meghatározott tanuláshoz és tanításhoz, valamint a kutatás szabadságához fűződő jogok sérelme" - írta az ombudsman.

Szél azt is kérdezte, hogy a biztos Alkotmánybírósághoz fordul-e (ezt nemcsak a képviselők negyede, hanem az ombudsman is megteheti), de Székely jelezte, hogy majd a vizsgálat után alakítja ki az álláspontját.

Rovatok