Index Vakbarát Hírportál

Hollik István a körözött balkáni bűnözőről faggatózik

2018. november 20., kedd 16:06

Miközben a közvéleményt a korrupciós ügyek miatt börtönre ítélt egykori macedón miniszterelnök ügye borzolja, Hollik István váratlan kérdéssel állt elő. A Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője sajtótájékoztatót tartott, amin arról kérdezett, hogy Gyurcsány Ferenc milyen kapcsolatot ápol egy bolgár üzletemberrel, akit az Interpol köröz.

Az elítélt Gruevszki kedden menedékjogot is kapott Magyarországon, úgy, hogy a kormány nem tartotta be a menedékkérőkre vonatkozó kemény jogszabályokat. Hollik István eközben arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferencnek közös cégei és üzletei vannak a férfival, az egyik legnagyobb bolgár bank tulajdonosával, aki a gyanú szerint 600 milliárd forintnak megfelelő pénzt lopott el.

Szijjártó Péter külügyminiszternek Brüsszelben is nyilatkoznia kellett a Gruevszki-ügyről, miután felmerült, hogy magyar diplomaták is részt vehettek Gruevszki Magyarországra hozatalában. Szijjártó azt mondta, nem a magyar kormány dolga, hogy jutott ki Macedóniából a volt kormányfő.

Eközben a Fidesz-KDNP felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, jutott-e Magyarországra a bolgár pénzből.

Rovatok