Index Vakbarát Hírportál

Józsefvárosi dílerekhez járnak a Hős utcából kiszoruló vevők

2018. november 21., szerda 13:35

Miután a rendőrség elfogta vagy kiszorította a hírhedt kőbányai Hős utca dílereit, néhányan úgy gondolták, hogy egy kerülettel arrébb, a Józsefvárosban folytatják tovább az áru terítését vagy a vásárlást, a VIII. kerületi rendőrség pedig nemrég lecsapott egy ilyen csoportra - számolt be a Zsaru Magazin. (A Hős utca kipucolása utáni droghelyzetről ebben a cikkben olvashat többet.)

A rendőrök azt írják, felkészültek arra, hogy a szabadlábon maradt Hős utcai dílerek és a vevők is vándorolni fognak a Józsefvárosba. Egy akciócsoport munkatársa szerint november második hetében tűnt fel a rendőröknek egy bűnügyi felderítés során, hogy Kőbánya felől egyre több olyan ember érkezik tömegközlekedéssel Józsefvárosba, akik mozgása arra utal, hogy utcai drogárust keresnek. Visszakövették a közlekedésüket, és sokan a Hős utca felől jöttek, ott kereshettek árust, de a nagyfokú rendőri ellenőrzés kifogott rajtuk. 

A Hős utcai "turisták" egy üres telek felé orientálódtak a Visi Imre és a Szeszgyár utca kereszteződésénél. "A közelben egy iskola is van, ezért a józsefvárosi zsaruk nem vették jó néven, hogy egyre több drogos bukkan fel itt" - írja a Zsaru. 

A telek nem volt ismeretlen a rendőrök számára, hiszen innen árult korábban kábítószert a 60 éves J. Magdolna egy lakókocsiból, amit a rendőrség több mint egy éve elszállíttatott. Épp ezért volt megdöbbentő a rendőrök számára, amikor a jellegzetes vörös hajú Magdolna újra elkezdett a telken árulni. Pár hete szabadult az előzetesből drog miatt, de már újra árult, ráadásul ott, ahol egyszer már elfogták. Most módszert váltott, nem szerzett új lakókocsit, hanem ruhája alatt tartotta az árukészletet és a kasszát is, és a szeméttelepen egy rozoga kanapéról árulta a drogot.

Arra viszont nem gondolt, hogy a rendőrök a magasból, térfigyelő kamerákkal követik a történéseket, és gyűjtik ellene a bizonyítékokat. Már tudták mit árul, mennyiért, november 15-én pedig rajtaütöttek, kattant a bilincs a kezén. Előállították, és a felsőjéből, melltartójából előkerült 150 adag kristály nevű szer. 200 ezer forintot is találtak nála, ez kétnapi bevétele lehetett. Kábítószerkereskedelem miatt indítottak ellene eljárást. 

Az elfogáskor egy közeli autóban ült két fiatal, akiket szintén ellenőrzitek, de csak üres zacskókat találtak náluk, ők fogyasztók lehettek. Egyikük sem józsefvárosi volt, a rendőrök szerint a telken árult drog miatt keveredtek oda.

(Borítókép: A Zsaru magazin az esetről szóló címlapja)

Rovatok