Mint ismert, 2017. május 15-én M. Richárd a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva Mercedesével összeütközött egy elé beforduló, balra kanyarodó Citroënnel. A balesetben ketten haltak meg a másik autó utasai közül, egy 37 éves és egy 23 éves férfi, többen pedig súlyosan megsérültek. M. Richárdról kiderült, hogy a jogosítványát már korábban elvették, a baleset előtt pedig kokaint fogyasztott. „Bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással" – tette hozzá a Fővárosi Törvényszék közleménye.
M. többször ült már börtönben, egyik vádlottja volt a kecskeméti maffiaper néven elhíresült pernek, amelynek elsőrendű vádlottja az a Radnai László volt, aki később a kilencvenes évek leszámolásos gyilkossági ügyekben zajló perek egyik koronatanújaként is ismertté vált. Két évvel a fent említett halálos baleset előtt is a maga módján vett részt a városi közlekedésben: a bíróság szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit utána még bántalmazott is.
Ahogy azt megírtuk október közepén, első fokon enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti halálos kimenetelű balesete ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság, ám végül a Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletével ezt a végzést írta felül és változtatta meg, és végül mégsem enyhítettek a felügyeletén.
A budapesti főügyészség közleménye szerint pedig mostanra sikerült eljutni odáig is, hogy a főügyészség szerint a bűnügyi felügyelet nem elegendő, és a letartóztatás elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon hoz döntést.
Mint írják, a gyanúsított a rendelkezésre álló adatok alapján ismételten megszegte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait.
„Az ügy bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottja korábban, 2018. február 22. napján már megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait. Ezt követően, a rendelkezésre álló adatok alapján 2018. november 19-én ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát.
A kerületi ügyészség meghatározott időre, kizárólag orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását. Ennek ellenére, a gyanúsított a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, nem engedélyezetten ez idő alatt egy belvárosi étteremben jelent meg és tartózkodott.
A jogsértő magatartás észlelése után rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett.
Minderre tekintettel, a kerületi ügyészség álláspontja szerint a házi őrizet, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyelet alkalmazása már nem elegendő" – írják a közleményben.