Index Vakbarát Hírportál

Magával is végezni akart a békásmegyeri nő gyilkosa

2018. november 22., csütörtök 07:03

Azért is kaphatták el viszonylag gyorsan a békásmegyeri nő meggyilkolásával gyanúsított férfit, mert egy biztonsági kamera minden mozdulatát rögzítette, értesült a Blikk. 

A férfi fél hat után nem sokkal lőtt rá az 56 éves nőre, a rendőrség 7 óra 25 perckor fogta el a 67 éves L. József budapesti lakost, aki a rendőrök beszámolója szerint bódult volt.

A lap arra következtet, hogy a férfi ismerhette az áldozatát, mert pontosan tudta, mikor indul el munkából. A Bors úgy tudja, hogy L. József a sarkon várta, majd közelről adta le a lövéseket, ezután menekült el a helyszínről, információik szerint magával is végezni akart. 

Az áldozat a férjével, fiukkal és annak barátnőjével élt együtt a békásmegyeri házban, ahova nemrég költöztek be. 

A gyilkosság szerda hajnalban történt, 5 óra 37 perckor jelentették a rendőrségen, hogy Budapest III. kerületében, a békásmegyeri Virág utcában lövéseket hallottak, és egy nő fekszik a földön.

Rovatok