Index Vakbarát Hírportál

Kásler máris kinevezte az új tiszti főorvost

2018. november 22., csütörtök 07:43

Kásler Miklós humánminiszter kedden felmentette Kovács Attila országos tisztifőorvost, viszont már meg is van az utódja, aki Szabó Enikő lesz a Népszava csütörtöki száma szerint.

Szabó 2010 óta dolgozott tisztifőorvos-helyettesként, most előléptették.

Kásler egyébként a hivatalba lépése óta már egytucatnyi embert mentett fel indoklás nélkül. Minden előzmény nélkül menesztette például a választás után az egészségügyért felelős államtitkárt, Ónodi-Szűcs Zoltánt és vezető társait, valamint a háttérintézmények vezetőinek többségét. Rá két hónapra felmentette Pozsgay Csillát, a gyógyszerhatóság vezetőjét, minek hatására a menedzsment és több szakember is távozott az OGYEI-ből. 

A lap úgy tudja, hogy Kovács Attilának a hivatalban töltött néhány hónapja alatt gyakorlatilag elkezdeni sem volt ideje a munkát, mert túlságosan lekötötte a bürokrácia csökkentés és az új hivatali rendszer kiépítése. 

Rovatok