Index Vakbarát Hírportál

Félmillióra bünteti Kövér az ellenzékit, amiért lebohócozta Polt Pétert

2018. november 22., csütörtök 06:46 | aznap frissítve

504 900 forintos bírságot javasol Kövér László házelnök, amiért Tordai Bence Párbeszéd-képviselő egy novemberi parlamenti ülésen bohócnak nevezte Polt Pétert, értesült az Index. Tordai ráadásul videóra is vette az ülésteremben, hogy bohócorrot visz a legfőbb ügyésznek.

Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti képviselője több megdorgálást is kapott már a levezető elnököktől az írott és íratlan parlamenti szabályok áthágásáért. Tordai volt az a képviselő, aki korábban „ úgynevezett miniszterelnöknek”  nevezte Orbánt, majd csak szimplán pártelnöknek hívta a kormányfőt. Majd legutóbb annyit mondott a felszólalásában, hogy CÖF, CÖF CÖF CÖF, CÖFCÖFCÖFCÖF .

A következő büntetése az eddigieknél súlyosabb, Kövér László ugyanis félmillió forintos büntetést akar kiróni rá, amiért bohócnak nevezte Polt Pétert.

Kövér a házbizottság csütörtöki ülésére egy olyan javaslatot terjeszt elő, amely elrendeli

Tordai Bence esedékes tiszteletdíjának 504 900 forinttal történő csökkentését.

Az Indexhez került javaslat ezt azzal indokolja, hogy Tordai a november 12-i ülésen az azonnali kérdések órájában „rossz bohócnak” nevezte a legfőbb ügyészt. Ezután pedig odalépett Polthoz, és piros bohócorrot tartott az arca elé, miközben mobiltelefonjával ezt levideózta. Tordai ezt később feltöltötte a Facebook-oldalára. Íme.

Kövér szerint a vélemény kifejtésének e „nonverbális módja megsértette az Országgyűlés rendjét". A házelnök szerint

az Országgyűlés tekintélyének súlyos sérelme is megállapítható, hiszen a nagy nyilvánosság előtt tanúsított provokatív magatartás alkalmas volt arra, hogy jelentős mértékben csorbítsa a plenáris viták – közügyek megvitatásához méltó – színvonalába vetett közbizalmat.

A büntetés nagyságánál a házelnök figyelembe vette a házszabályi rendelkezések megsértésének súlyát, és azt is, hogy Tordai a parlament jegyzője. Tordai büntetését csütörtökön tárgyalja a Házbizottság. A fideszes többség miatt borítékolható, hogy megszavazzák Kövér javaslatát.

A Párbeszédnek nem ez az első nagyobb büntetése Kövér Lászlótól. Emlékezetes, hogy 2017-ben Áder János köztársasági elnök beiktatásán Szabó Tímea (most frakcióvezető) egy bajszos marionett figurával bábozott, hogy megmutassa, szerinte az emberek mit gondolnak Áderről. Kövér ezért közel 250 ezer forintra büntette. Miután a parlament megszavazta ezt a büntetést, Szabó a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért. Ott még nem született döntés az ügyben.

(Borítókép: Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok