Index Vakbarát Hírportál

Jogerősen 11 év 8 hónap a gödöllői gázolónak

2018. november 27., kedd 16:01

Jogerősen 11 év 8 hónapra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a férfit, aki halálra gázolta a Turay Ida Színház 24 éves munkatársát, miközben megpróbálta eltulajdonítani annak autóját. Mindez 2016 nyarán történt.

Az elkövető, egy zenész, rendszeresen fogyasztott alkoholt, nyugtatókat, kábítószert, és a bűncselekmény idején is bódult állapotban volt. A férfi akkor is épp italért indult, amikor az eset történt. Észrevette a hazatérő fiatal nőt, aki otthona előtt éppen kiszállt autójából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor az elkövető beugrott a járó motorral álló kocsiba, és megpróbált kitolatni a vízelvezető árok hídjáról – írja az MTI.

Amikor a férfi tolatni kezdett, a nő megpróbálta feltartóztatni, és belekapaszkodott a kocsiablakba. Ekkor a tettes gázt adott, és nagy sebességgel az árokba hajtott. Az autó elsodorta és maga alá gyűrte a nőt, aki a helyszínen meghalt. A férfi elmenekült a tetthelyről, néhány órával később egy kocsmában fogták el a rendőrök.

Kedden a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta és jogerőre emelte a Gödöllői Járásbíróság február 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletét, amelyben kimondta a vádlott bűnösségét jármű önkényes elvétele, halálos közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt.

A másodfokú tanács elnöke szóbeli indoklásában kiemelte a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, a minősítő körülményeket, továbbá rámutatott arra is, hogy a vádlotti védekezésében szereplő halálos közúti baleset gondatlan okozásának ellentmond a jármű erőszakos elvétele, a közlekedési szabályok durva, veszélyhelyzet kialakítására irányuló megsértése és a vádlott bódult állapota. A törvényszék közleménye kitért arra is, hogy az első fokon eljáró ügyész az ítéletet tudomásul vette, így súlyosításra semmiképpen nem kerülhetett sor.

Mindezek alapján a Budapest Környéki Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyva halmazati büntetésül 11 év 8 hónap börtönre ítélte a vádlottat.

Rovatok