Index Vakbarát Hírportál

Utalj 30 milliót, vagy baleset éri a családodat

2018. november 27., kedd 08:27 | aznap frissítve

A rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre annak a 30 éves kecskeméti nőnek az ügyét, aki álnéven megzsarolt egy másik nőt, írja a Police.hu.

Z-né M. Réka tavaly augusztusban férfi álnéven e-mailt küldött egy nőnek, amiben azt írta, hogy amikor hétfő reggel bemegy a munkahelyére, egy budapesti céghez, utaljon át neki 30 millió forintot egy bankszámlára. Azt is pontosan megírta, hogy mikor kell felvenni vele a kapcsolatot, és ha bárkinek is szól erről, akkor baleset fogja érni a családtagjait.

A rendőrök azonosították a nőt és azt is megállapították, hogy az édesapja számítógépéről küldte a levelet. A budapesti nyomozók Z-né M. Rékát zsarolás bűntett kísérlet miatt október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki, és a nő lakásán több adathordozót is lefoglaltak.

Rovatok