Index Vakbarát Hírportál

55 milliárdot kapnak a kórházak

2018. november 29., csütörtök 11:10

Kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat, ezt Kásler Mikós humán miniszter jelentette be csütörtök délelőtt. 

Kásler elmondta, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját, és az öt nemzeti egészségprogramot. Az is kiderült, hogy emelik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérét. 

A miniszter szerint előrehaladott állapotban van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése. Az alapellátással kapcsolatban Kásler elmondta, az alapvetés az, hogy a diagnózis szülessen meg már a háziorvosnál, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját, és az elképzelés szerint tevékenységüket járási szinten fogják majd össze.

 A diagnózishoz szükséges eszközöket a háziorvosok megkapják, és elektronikus úton lehetőség lesz a leleteket továbbküldeni. "Így nem a beteg utazik a kórházba, hanem a lelet" - mondta.

Ezzel szorosan összefügg a sürgősségi ellátás átalakítása. Ezen a területen bevezetik az úgynevezett triázsrendszert, amelyben három-öt percen belül elbírálják, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. Ennek megfelelően küldik a pácienst a végleges ellátási helyre, ahol az érdemi ellátást tíz percen belül el kell kezdeni. Szintén bevezetnék a sürgősségi ellátásban az alapellátási egységet, mert a sürgősségi osztályokat felkeresők közül sokan nem sürgősségi ellátási formára szorulnak. (MTI)

Rovatok