Index Vakbarát Hírportál

Két és fél év börtönt kapott az Árkád felrobbantásával fenyegetőző férfi

2018. december 6., csütörtök 09:24

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon azt a 27 éves férfit, aki idén májusban azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az Árkád üzletközpontot.

A férfi előbb a 112-es segélyhívószámon, majd az üzletház telefonszámán jelentette be, hogy az Árkádban bombát helyezett el, amit fel fog robbantani. Ezt közvetően a bevásárlóközpontot ki kellett üríteni, legalább 3500 vásárlót és 200 alkalmazottat kellett távozásra felszólítani. A férfit két órával később elfogták a rendőrök az Árkád közelében. Majd miután átvizsgálták az épületet, visszaengedték az embereket.

Az ügyészség a férfival szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit, és 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint elrendelte egy korábbi, másfél éves felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Az ítélet nem jogerős.

Rovatok