Index Vakbarát Hírportál

Egy etesi férfinak nem adták vissza a mosógépét, önbíráskodás lett a vége

2018. december 6., csütörtök 10:13 | aznap frissítve

Gyanúsítottként hallgatták ki a salgótarjáni nyomozók azt az etesi férfit, aki egy mosógép miatt került összetűzésbe egy ismerősével és a törvénnyel.

A 35 éves O. L. december 4-én délelőtt ment át ismerőséhez Etesen. Azt követelte, hogy adják vissza neki a mosógépét vagy helyette adjanak pénzt neki, írja a Police.hu

A házban lakók erre nem voltak hajlandók, hangos vita lett a dologból. O. L. ekkor arcon ütötte ismerősét, majd ha már a mosógépét nem kapta vissza, elvett tőle 4 ezer forintot és egy mobilt. 

A rendőrök rövid időn belül elfogták.

A Büntető törvénykönyv szerint "aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Rovatok