Index Vakbarát Hírportál

Orbán szerint nem volt antiszemita a Figyelő, de a HVG-nek és a MaNcs-nak voltak problémás címlapjai

2018. december 6., csütörtök 13:54

Orbán Viktor válaszlevelét a Zsidó Világkongresszus elnökének megírta, a szöveget Havasi Bertalan az MTI-hez eljuttatta. Ronald S. Lauder azt kérte a magyar kormányfőtől, hogy ítélje el a Figyelő címlapját, amelyen Heisler Andrást röpködő húszezresek társaságában ábrázolta. 

Meglepetéssel olvasom, hogy Ön a szólás- és a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem. Az Ön iránt érzett minden tiszteletem ellenére sem áll módomban az efféle kéréseket teljesíteni. Ezt a levelet is csak a személyes ismeretségünk és az Ön iránt érzett tisztelet indokolta

- fogalmazott a magyar miniszterelnök.

"Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm" - írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez.

"Innen, Budapestről nehéz megérteni az Ön magyar közéletben mutatott egyértelmű baloldali-liberális elfogultságát. Magam is bizonytalan vagyok, hogy levelét politikai iratnak vagy a magyarországi zsidóság melletti kiállásként értelmezzem. Ha utóbbról van szó, akkor köszönet érte. Még ha okafogyott is" - zárta levelét Orbán Viktor.

A magyar kormányfő azt is leszögezte, hogy Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi antiszemitizmus kérdésében. 

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok