Index Vakbarát Hírportál

Több ember megölésével gyanúsítják az eltűnt villanyszerelők ügyében É. Imrét

2018. december 7., péntek 14:47

Kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt két villanyszerelő Mosonmagyaróváron, akiket azóta is keresnek. Mindkét férfi ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkozott, mielőtt nyomuk veszett, a szálak pedig egy elhagyatott tanyára vezetnek. 

Azóta az előzetes letartóztatásba került É. I.-t már nem emberrablással, hanem emberöléssel gyanúsítják a rendőrök. A rendőrség augusztusban egyesítette a két ügyet, az RTL szerint a gyanúsított több vallomást is tett, de tagadta, hogy ő ölte volna meg Mácsik Zoltánt, bár Mácsik Zoltán személyes tárgyait megtalálták nála.

A férfi ügyvédje azt mondta, hogy a bírósági végzésben az áll, hogy védence a poligráfos vizsgálaton megbukott, amikor arról kérdezték, hogy milyen módon végzett áldozatával. A férfi kezén lőszerre utaló nyomokat is találtak. A férfinak Ikrényben van birtoka, ott tűnt el rejtélyes módon a telekszomszédja. "A férfi akarta a nő telkét, de az nem adta. Majd a telek valahogyan a férfi tulajdonába került. A szomszédok elmondása szerint a nő egy hétig lakott a kocsijában. Majd rejtélyes módon ő is eltűnt" - hangzott el a Fókuszban augusztusban. Az ügyvéd szerint azonban nagyon sok eltűnt személy van Magyarországon, és nem gondolja, hogy minden eltűnt személyhez az ügyfelének lenne köze.

Aztán december elején megtalálták az egyik eltűnt villanyszerelő kocsiját É. Imre rokonainál. É. Imre azt állította, megőrzésre adták oda neki a kocsit, és ő valójában a maffiózók elől segített a villanyszerelőknek megszökni.

A Győri Járásbíróság december 7-i közleményében azt írja, az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. március 11. napjáig meghosszabbította a férfi letartóztatását. Őt a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

"A bíróság a megalapozott gyanú fennállását továbbra is megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását indokoltnak látta figyelemmel arra, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén az eljárás során elérhetetlenné válna, így különösen elszökne vagy elrejtőzne.

A bíróság a letartóztatás meghosszabbítását ugyancsak indokoltnak látta az eljárás nehezítésének veszélyére tekintettel. E körben a bíróság álláspontja az volt, hogy bár a bűnügyi felügyelet elrendelésének lehetősége a szökés veszélyére tekintet nélkül fennállt volna, ugyanakkor a bíróság nagyfokú eljárás nehezítésre irányuló tevékenységet feltételez a gyanúsított oldalán. Erre tekintettel pedig nincs lehetőség arra, hogy a gyanúsított távozzon az otthonába.

A döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, míg védője fellebbezést jelentett be" - áll a közleményben.

Rovatok