Index Vakbarát Hírportál

A belügyből irányíthatják az MTVA-székház fegyveres őreit

2018. december 17., hétfő 11:55

A Belügyminisztériumból (BM), az Alkotmányvédelmi Hivatalból, a Honvédelmi Minisztériumból és a katasztrófavédelemből jövő utasításokat kötelesek végrehajtani az MTVA biztonságát ellátó fegyveres őrök. Ez egyben azt is jelenti, hogy az, ami történt, a BM utasítására történhetett. Egyúttal azt is jelenti, hogy az őrségnek azt kell tennie, amire a BM utasítja őt. Életszerűtlen, hogy egy ilyen helyzetben, amely vasárnap késő este előállt, az őrség parancsnoka ne vette volna fel a kapcsolatot a belüggyel, főleg azt figyelembe véve, hogy az őrség a rendőrséget sem engedi be az épületbe. 

Mindez abból a dokumentumból derül ki, ami a Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök honlapján is megtalálható. Ezt a dokumentumot, ami végül is egy prezentáció, az MTVA korábbi őrségparancsoka, Veres István írta még 2011-ben. (Az MTVA-n belül dolgozó fegyveres őrök két jogszabály alapján járhatnak el. Az egyik a fegyveres biztonsági őrségről szóló 1997-es törvény, a másik egy hasonló, 1998-as rendelet.)

A fegyveres őrségnek végre kell hajtania a Honvédelmi Minisztérium Központi ügyeletéről érkező utasításokat, akárcsak a Belügyminisztérium ügyeletéről érkező utasításokat. De ugyanígy végre kell hajtaniuk azokat az utasításokat, amiket az Alkotmányvédelmi Hivatal ügyeletéről, esetleg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főügyeletéről érkeznek.

Mindebből az következik, hogy mindaz, ami hétfő hajnal óta zajlik, a Belügyminisztérium utasítására történhet, nem pedig a fegyveres őrség önálló akciója. 

Mint ismeretes, hétfő hajnal óta a fegyveres őrség erőszakkal távolított el ellenzéki politikusokat az épületből, az ellenzék szerint törvényellenesen. Az MTVA ezzel szemben azt állítja, hogy az ellenzéki képviselők követtek el jogsértést. 

Az épületben tartózkodó ellenzéki politikusok többször telefonáltak a rendőrségnek, kérve a rendőrség segítségét, de a rendőrök nem léptek be az épületbe. 

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok