Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay: A Fidesz egyetlen ideológiája a lopás, de visszavesszük a nemzeti vagyont

2018. december 17., hétfő 20:37 | aznap frissítve

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere is felszólalt hétfő este az MTVA-székháznál tartott tüntetésen. 

A politikus azzal kezdte beszédét, hogy most a rendőrökért is tüntetnek, akik az első áldozatai lesznek a túlóratörvénynek. A politikus hozzátette, azért is jöttek a közmédia székházához, mert az szimbolikus hely, hazugsággyárak tartják fenn a rendszert.

A polgármester szerint a hatalom Budapesten megbukott, a NER-t az tartja életben, hogy a vidéki emberekhez nem jut el az igazság, ezért arra kérte a tüntetőket, hogy vigyék el nekik.

Vidéken milliók rettegnek a migránsoktól, és még nem jöttek rá, hogy migránsokat Magyarországra kizárólag a Fidesz telepített be

– mondta Márki-Zay. A politikus szerint ha lesz békemenet, akkor oda kell menni, és elmondani a Fidesz-szavazóknak, hogy a Fidesz illegális bevándorlókat és bűnözőket hozott Magyarországra, nem pedig Soros.

A Fidesz ideológiája a lopás

A politikus szerint a Fidesznek nincs ideológiája. „A mai időszak egy populista kleptokrácia. A Fidesznek semmi más ideológiája nincs, mint a lopás" – jelentette ki a politikus, mire hosszan skandálni kezdte a tömeg, hogy mocskos Fidesz”.

Szerinte az is a Fidesz hazugsága, hogy egy gazdasági válság után, a megszorításokat a korábbi kormánnyal elvitetve jólétet hoztak az országba. Pedig – mutatott rá Márki-Zay – a héten derült ki, hogy Magyarország az EU második legszegényebb országa lett.

Az uniós pénzek miatt tartható fent a GDP látszólagos növekedése, viszont ha megáll az EU-s pénzcsap, akkor tovább fog nőni a szegénység Magyarországon – jelentette ki. 

Márki-Zay: A tüntetések hírét el kell juttatni a legutolsó falvakba is
Marki-Zay interjúja az Indexnek a tüntetésen

Szerinte az a NER hazugsága, hogy itthon jogállam, demokrácia és sajtószabadság van. „Milyen sajtószabadság az, ahol sorra vásárolják fel és zárják be az ellenzéki orgánumokat?" – tette fel a kérdést. Milyen jogállam az, amelynek alkotmányát egyetlen párt alkotta meg és fogadta el? – kérdezte Márki-Zay. A válasz szerinte: ez egy egypárti diktatúra.

A politikus szerint csalással nyert idén a Fidesz. A szavazók utaztatása, a külföldön élő magyarok levélszavazásának nehezítése, és maga a választási rendszer is egy csalás, csak így tudott nyerni megint Orbán – mondta. A polgármester arról is beszélt, hogy büszke a tüntetőkre, és addig fognak együtt tüntetni, amíg a rendszer meg nem fog bukni.

Elszámoltatás és börtön

Legyen biztos benne mindenki, hogy a Fidesz rendszerének egyszer vége lesz, ennek számos oka lehet Márki-Zay szerint. 1989-ben tüntetések hatására dőlt meg egy diktatórikus rendszer. Ennek a kormánynak is lehet hasonló vége – mondta Hódmezővásárhely polgármestere.

A tömeg ereje elegendő, hogy erőszak és rombolás nélkül megdőljön a rendszer. De az is fontos Márki-Zay szerint, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

A politikus szerint nem káosz, anarchia vagy diktatúra lesz, ha megbukik a rendszer, hanem „egy tisztességes, egymással összefogó" ország lesz, ezt is el kell mondani a vidéken élő embereknek. 

Van egy rossz hírem a hatalom jelenlegi urainak. Tanultunk 1990-ből. Most lesz elszámoltatás meg börtön, és visszavesszük a nemzeti vagyont

– mondta.

Rovatok