Index Vakbarát Hírportál

Az MTVA feljelentést tesz az ellenzéki képviselők ellen

2018. december 17., hétfő 09:40

A közmédia reggel fél 10-kor az MTI OS-en keresztül közleményben értékelte, hogy szerintük mi történik most az épületükben. Tudósításunkat itt, az MTVA szó szerinti közleményét itt olvashatja:

Országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva léptek be az MTVA épületébe vasárnap este ellenzéki politikusok, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta, hogy be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat. Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét arra, hogy az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat arra, hogy az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba sem a szerkesztőségekbe.

Az ellenzéki politikusok azzal próbálták megzsarolni az MTVA - t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd "bejön" az utcáról több ezer dühös ember. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották.

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba.

Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést is tett a rendőrségen. Reggel aztán a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Hadházy Ákos megpróbált egy lépcső korlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó Szél Bernadettel együtt eltávolították az épületből.

A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban. Folyamatos igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt.

Rovatok