Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos személy elleni erőszakért jelenti fel a DK a biztonsági őröket

2018. december 18., kedd 15:51 | aznap frissítve

Hétfőn az MTVA székházánál szolgálatot teljesítő biztonsági őröket és az oda kivezényelt rendőröket is feljelenti a Demokratikus Koalíció. Vagyis utóbbiakat csak akarják, az előbbieknél pedig feljelentést tesznek hivatalos személy elleni erőszak miatt, fogalmaz az ellenzéki párt, amelynek két parlamenti képviselőjét is inzultálták a köztévé épületében dolgozó biztonsági őrök.

Varju Lászlót akkor tartóztatták fel és teperték le, amikor be akart menni egy stúdióba, és Vadai Ágnes szerint őt is fizikai inzultus érte. Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője azt mondta keddi sajtótájékoztatóján, hogy a "hatalom emberei" fizikai erőszakot alkalmaztak jogszerűen eljáró, képviselői jogaikkal élni kívánó ellenzéki politikusokkal szemben.

Ha a hatalom emberei nem tartják be a törvényeket, akkor miért tartaná be bárki más?

- tette fel a kérdést. Gréczy szerint a Fidesz-hatalomnak tudni kellene, hogy ha az ellenzéki képviselők testi épségét nem védi a törvény, akkor a kormánypártiakét sem fogja. Arra a kérdésre, hogy ismeretlen tettes vagy konkrét személyek ellen tesznek-e feljelentést, Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a jogászaik még dolgoznak a beadvány részletein. Az ellenzéki pártok folyamatosan egyeztetnek a további együttműködés részleteiről - közölte egy másik kérdésre.

Rovatok