Index Vakbarát Hírportál

Závecz: Elbizonytalanodtak a Fidesz törzsszavazói

2018. december 20., csütörtök 06:04

A Závecz Research friss kutatása szerint a Fidesznek november közepe és december eleje között egy hajszállal, mintahibán belül, 36-ról 35 százalékra csökkent a tábora. A Jobbik folyamatos visszaesése megállt, sőt a múlt havi 7 százalékról 9 százalékra bővült a támogatottsága. Az MSZP továbbra is 7 százalékon áll, harmadik hónapja stabil a DK pozíciója is, a választókorúak 5 százalékának leginkább kedvelt pártja.

Decemberben az LMP és a Momentum megőrizte a múltkori 3 százalékos támogatottságát. A sorban a Kétfarkú Kutyapárt következik, novemberben 3, most 2 százalékos a tábora. A Párbeszéd és a Mi Hazánk Mozgalom továbbra is 1-1 százalékon állnak. A pártnélküliek aránya megint egy kicsivel csökkent, most 32 százalék tartozik ide.

A kutatás szerint a Fidesz szavazótábora a választások óta eltelt időszakban 33 és 36 százalék között változott, ami 2,6-2,9 millió fős támogatottságot jelent. Szavazóik többnyire nagyfokú elkötelezettsége miatt a biztos pártválasztói körben átlagosan 54 százalékot kaptak, de ebben a hónapban ettől elmarad az eredményük. A Fidesz támogatóinak egy része most némileg elbizonytalanodott, aminek két jele van:

  1. Amíg a korábbi hónapokban a Fidesz-hívek nagyjából kétharmada mondta magát egy választás résztvevőjének, most 57 százalékuk.
  2. Korábban 94-95 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok s csak 5-6 százalékuk látta negatívan a helyzetet. Decemberben viszont 85 százalék értékeli pozitívan az országban folyó dolgokat, 10 százaléknyian kritikusak, 5 százalék pedig bizonytalan ebben a kérdésben. 

A Jobbik tábora május és november között lényegében megfeleződött, 15-től 7 százalékra csökkent (1,2 millióról 600 ezer főre). Most azonban ez a tendencia megállt, mi több 2 százalékponttal emelkedett a párt támogatottsága. A biztos pártválasztói körben is jelentős visszaesést szenvedett el a Jobbik a parlamenti választást követően, 21 százalékról 12-re estek vissza, ezúttal viszont 15 százalékra emelkedtek az aktív szavazók csoportjában. 

A többi ellenzéki párt támogatóinak aránya keveset változott a parlamenti választás óta, látványos felemelkedések és zuhanások sem voltak.

A kutatást december 4-11. között végezték, azaz pont a túlóratörvény megszavazása, a tiltakozássorozat kezdete előtt.

Rovatok