Index Vakbarát Hírportál

Beer püspök: Nincs más eszköze az ellenzéknek, hogy megszólaljon

2018. december 21., péntek 09:42 | aznap frissítve

A kormánypártok kétharmados többsége eleve lehetetlenné teszi a bírálatot. Nincs más eszköze az ellenzéknek, hogy megszólaljon, hogy meghallgassák, mint a tüntetés, mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Beer Miklós püspök a közelmúlt tüntetéssorozatáról. Beer ugyanakkor azt is mondta, hogy szerinte nem csak ennek a két törvénynek a bírálatáról van szó, és fontosnak nevezte, hogy a megmozdulások „megőrizzék békés jellegüket".

A püspök, aki az idén töltötte be a 75. életévét, azt mondta: a tüntetőknek ugyanúgy önfegyelmet kell tanúsítaniuk, mint a kormánypártoknak a törvényalkotásban.

A legfőbb probléma a kontroll hiányában van. Van még mit fejlődni a demokráciában.

Arról is beszélt, hogy a pápa meghirdette a szegények világnapját novemberben, és neki személyesen is mondta személyes találkozójukon, hogy mennyire fontos megérteni, mekkora szakadék van a gazdagok és a szegények között. A szegénység és a kiszolgáltatott helyzet problémája mindenkit érint, mondta.

Beertől megkérdezték: igaz-e, amit Kiss-Rigó László püspök mondott, azaz hogy a pápa a Soros-terv kapcsán arról beszélt, hogy küzdeni kell a brüsszeli elit gyarmatosító politikája ellen. Bár Beer kategorikusan ezt nem cáfolta, a válaszából elég világosan kiderült: ez így konkrétan nem történt meg, hiszen a pápa „a migráció kérdését kerülte" az akkori találkozón, de újévi beszédében ezzel kapcsolatban megszólalt, és az kiderült, hogy a túlnépesedés és a migráció súlyos problémák, és keresztény emberként nem mondhatják, hogy ez nem érdekli őket.

Beer az interjúban arról is beszélt, hogy mennyire fontos az egyház és az állam szétválasztása, és bár a püspökök viszonylagos önállósággal rendelkeznek megszólalásaik alkalmával, de az ő főnökük a római pápa, akihez igazodni kell, és nem jó, ha belekeverednek a „pártpolitikai ingoványba”. 

Az ellen mindig tiltakozom, amikor azonosítják a vallásos ember gondolkodását a jobboldalisággal. A politikát úgy kell értelmezni, hogy az a közjó szolgálata.

A hajléktalanok vegzálásával kapcsolatban Beer azt mondta, örül, hogy most már nyugodtan sétálhat Budapesten, és nem botlik bele a hajléktalanokba az aluljárókban, de szerinte ezzel könnyen becsaphatjuk magunkat, hiszen ezekkel az emberekkel kell valamit kezdeni. Jó példaként a baptistákat említette, akik kulturált szállást hoztak létre, és a lelki gondozásra is figyelmet fordítanak.

Azt is mondta, hogy „az igazi nyomor abban nyilvánul meg, ha már valaki akarni sem tud". Őket talpra kellene állítani, de szerinte nincs elég szociális munkás, mentálhigiénés szakember, lelki gondozó, és ugyanez a helyzet a kilátástalan helyzetben élő cigány családokkal is.

Tévúton jár az, aki a kormánytól vár megoldást.

A szolidaritás, érzékenyítés feladata az egyházé, mondta Beer püspök a Magyar Hangnak.

(Borítókép:   Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok