Index Vakbarát Hírportál

312 óra közmunkát kapott a zászlórúdra fújó tüntető

2018. december 21., péntek 11:52 | aznap frissítve

Mint megírtuk, kedd óta őrizetben volt az a 31 éves soproni férfi, akiről napokig nem tudott a családja semmit. T. Krisztián bűne az volt, hogy festékszóróval felírta a Kossuth téri zászlórúdra jó nagy betűkkel, hogy sztrájk.

A férfi ellen rongálás vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrségnek elismerte tettét, ugyanakkor azt vallotta, hogy az politikai véleménynyilvánítás volt. Szerinte nem volt veszélyes a társadalomra a cselekedete, így nem követett el bűncselekményt.

A Hvg.hu beszámolója szerint T. Krisztián nem tett vallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - ahol gyorsított eljárásban döntöttek az ügyéről - és nem engedte meg, hogy róla felvétel készüljön.

Az ügyész szerint tettével 27 ezer forintos kárt okozott. A feliratot a Belváros-Lipótváros Városüzemeltetési munkatársai távolították el  21.400+ Áfáért.

A tárgyalóteremben nagyjából 20 szimpatizáns jelent meg, azonban a bírói figyelmeztetés után csendben követik a fejleményeket.

Tanúként egy rendőr szólalt meg a tárgyaláson. Egyikük azt mondta, hogy csak az utolsó pillanatokban vették észre, hogy mit csinál a férfi, aki ezután elindult a térről. Rendészeti egységet kértek hozzá, majd átadták őt a kiérkező egységnek. A férfi arca előtt fehér kendő volt, amit később levett. Egy másik, rendőr által írt tanúvallomás szerint a férfi hátizsákjából további négy festékszóró került elő.

Az ügyész azt kérte, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek T. Krisztiánt rongálás miatt. Szerinte nem politikai véleményt nyilvánított ki, hanem bűncselekményt követett el. Ugyanakkor enyhítő körülménynek tartja, hogy a férfi bűntetlen előéletű és beismerő vallomást tett. az ügyész azt javasolta, hogy a bíróság közérdekű munkavégzést szabjon ki a férfira, az előzetesben eltöltött idő beszámításával.

T. Krisztiánt a TASZ védi.

Ügyvédje, Szegedi Zsolt közölte, a spray-zés nem veszélyes a társadalomra, ez nem vandalizmus volt, hanem politikai véleménynyilvánítás,

ezért azt kérte, hogy a bíróság bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában mentse fel a vádlottat. Ráadásul az ügyvéd szerint a festék vízbázisú volt, tehát egy egyszerű vizes szivaccsal le lehetett volna mosni, nem kellett volna ennyit költeni rá.

A bíró végül a kár értékét nem állapította meg, csak azt mondta ki, hogy egy forintnál nagyobb volt a kár, az 50 ezret viszont nem érte el. Azt mondta, a véleménynyilvánításnál is be kell tartani a jogszabályokat, a falfirka elhelyezése bűncselekmény. Szerinte más módon is kinyilváníthatta volna a véleményét, mondjuk egy molinóval. Mint mondta,

a politikai üzenet ténye nem menti fel a rongálás, a büntetőjogi felelősségrevonás alól.

A bíróság végül fél kettő után meghozott ítéletében

312 óra közérdekű munka elvégzésére ítélte T. Krisztiánt, akinek fizikai munkakörben kell eltöltenie azt. Ha ennek nem tesz eleget, akkor fogházban kell eltöltenie úgy, hogy 4 óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.

A 312 óra a közérdekű munka legnagyobb mértéke, ami kiszabható.

Az ítélet nem jogerős.

Rovatok