Index Vakbarát Hírportál

Fideszes képviselő szervez imát két bebörtönzött székely fiatal szabadulásáért

2018. december 22., szombat 18:48

Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával Romániában elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi szervezetének vezetője szabadulásáért, írja az MTI.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt júliusban ítélte öt-öt év börtönbüntetésre terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Az imaalkalmat szervező Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Bajkai István (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke arra kéri az embereket:

imádkozzanak a két fiatalért, a jogi lehetőségek ugyanis egyelőre elfogytak a megmentésükre.

Lomnici Zoltán felidézte: Beke István és Szőcs Zoltán november 23-án nyújtotta be a felülvizsgálati kérelmet a román köztársasági elnöknek. Klaus Iohannisnak a román törvények értelmében harminc napja volt dönteni, a határidő tegnap lejárt, és mivel semmilyen válasz nem érkezett, már biztos, hogy a fiatalok nem kaptak kegyelmet - mondta.

Hozzátette: Beke István és Szőcs Zoltán a hazaszeretetük miatt kerültek ilyen helyzetbe. Elítélésükkel a román állam az erdélyi magyarokat próbálja megfélemlíteni, és "erre az üzenetre" nekünk összefogással és közös imával kell válaszolnunk.

Bajkai István azt mondta: az egész magyarságot ültették a vádlottak padjára, az egész népet támadták meg a két férfi elítélésével. A román hatóságok nyilvánvaló célja ugyanis, hogy félelmet keltsenek azokban, akik felemelik a hangjukat a magyarságért. Kitért arra: minden jogrendszerben vannak hibák, de itt nem tévedésről van szó. Azt nem lehet tévedésnek nevezni, ha valakiket kétszáz, szilveszterre vásárolt petárda, egy magyar zászló, egy Wass Albert-kötet és egy szórakozóhelyen felvett, a román államot kritizáló hangfelvétel miatt ítélnek el a román államrend erőszakos megdöntésére tett kísérlet miatt.

Ez az ítélet a legsúlyosabb diktatúrák időszakát idézi. Ahol előfordulhat, hogy a politika irányíthatja az igazságügyi szervezeteket, ott nincs jogállam - tette hozzá Bajkai István. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára kiemelte: Isten mindig az igazság oldalán áll, és az egyház feladata is az igazság oldalára állni. A rend is hozzátartozik Isten igazságához, és ok nélkül fogva tartani valakiket rendetlenséghez vezet.

"Jézus igazságot, szeretetet és békét hoz, és várjuk ezt nemzetközi viszonylatban is érvényesülni, különösen most, karácsonyhoz közeledve" - fogalmazott a MEÖT főtitkára. Illési Mátyás katolikus pap azt mondta, ez a "koncepciós eljárás" arra az időszakra emlékezteti, amikor a román-magyar határon minden, a magyarságra utaló tárgyat, jelvényt elkoboztak tőle a román hatóságok.

Rovatok