Index Vakbarát Hírportál

Orbán: A mi horizontunk 2030

2018. december 24., hétfő 07:57

Orbán Viktor idén karácsonykor is biztos terepen, a kormány lapjában, a Magyar Időkben adott interjút (a kormányfő független médiumokkal évek óta nem áll érdemben szóba). Ennek megfelelően a beszélgetésben nem feszültek egymásnak túlzottan a felek, a kérdések és a válaszok harmonikusan épülnek egymásra, erre példa már egyből az első kérdés és felelet:

– Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! – ezzel a címmel rendeztek összellenzéki tüntetést néhány nappal ezelőtt. A jókívánság alighanem irónia volt, ugyanis főként az ön távozását követelték.

– Ahány ház, annyi szokás; van, ahol így kívánnak boldog karácsonyt, s van, ahol szeretettel, ajándékkal, az otthon melegével. Én hoztam magammal egy családi képeslapot, ezzel szeretnék áldott karácsonyt kívánni az ellenzéknek és az egész országnak. (...)

Az interjúban Orbán többek között az alábbiakat mondta:

Rovatok