Index Vakbarát Hírportál

Szlovák bűnbanda fosztogatta a magyar szeretetotthonokat

2018. december 28., péntek 09:38

Összesen 84 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 273 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy szlovák bűnbanda tagjai ellen. A négy férfi és egy nő 2017 márciusa és novembere között 50 zömében idősek otthonába illetve szeretetotthonba törtek be.

Az ügyészség közleménye szerint a banda vezetője interneten nézte ki a betörés célpontjait, majd a gyanúsítottak Magyarországra utaztak, és egy ilyen út során több intézménybe is betörtek. Érdekes módon a "betöréshez szükséges szerszámokat nem hoztak magukkal, hanem azokat is a helyszínen vagy a helyszín közelében lopták".

A szlovák banda Békés megyében Békéscsabán, Kondoroson, Körösladányban, Csabacsűdön és Vésztőn egy gondozási központba, több idősek otthonába, illetőleg egy szociális és gyermekjóléti intézménybe tört be. Ezeken kívül az ország egész területén garázdálkodtak; az egyes helyszínekről többszázezer, néhol többmilliós fogással távoztak.

A banda három tagját, köztük a vezetőjét is, 2017. november 27-én Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, éppen amikor nagy mennyiségű lopott pénzzel Szlovákiába akartak távozni. A bűnbanda két további tagját pedig európai elfogatóparancs alapján Szlovákiában fogták el és a szlovák hatóságok adták ki a magyar hatóságoknak, írja az ügyészség, amely szerint a Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet mind az öt vádlottal szemben, tárgyalást nem tartott.

A bíróság a bűnbanda vezetőjét 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, míg további három bűntársa 3 év 4 hónap, 2 év 4 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést kaptak, ezen kívül a bíróság mind a négyüket 6 évre kiutasította Magyarországról és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A bűnbanda női tagja 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette a bíróság és őt is kiutasította 5 évre.

Rovatok