Index Vakbarát Hírportál

Két DK-s jelölt javára is visszalép az Együtt

2018. február 3., szombat 11:46 | hat éve frissítve

Az Együtt folytatja a visszalépési sorozatát. Eddig a pécsi Mellár Tamás, a veszprémi Kész Zoltán, illetve az LMP (Szél Bernadett és Hadházy Ákos) és az MSZP (Szabó Sándor é Varga László) két-két jelöltje javára jelentették be a helyi jelöltjeik visszalépését. Így segítve a nagy-nagy ellenzéki koordinációt, hogy minden körzetben lehetőleg egy erős ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel.

Az Együtt elnöksége most úgy döntött, egyoldalúan visszalép a Demokratikus Koalíció két politikusa, Vadai Ágnes és Ráczné Földi Judit javára. Erről beszélt szombati sajtótájékoztatóján Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

"Az Együtt bízik abban, hogy az elkövetkező hetekben más pártok is követik példáját és a tettek mezejére lépnek. Az Orbán-rezsim legyőzése érdekében ugyanis minden egyes egyéni választókerületben a legesélyesebb demokratikus ellenzéki jelöltnek kell indulnia" - áll a párt közleményében.

A mostani két körzet, amelyben visszalép az Együtt jelöltje:

Az Együtt arra kér minden demokratikus ellenzéki pártot és civil szervezetet, hogy hasonlóképp járjanak el, azaz támogassák ezt a két jelöltet. És a párt azt is megnevezte mely jelöltjeik javára várnak viszonzást a többi szervezettől.

"Az Együtt minden demokrata párt figyelmébe ajánlja a már 2014-ben is győztes Szabó Szabolcs csepel-soroksári egyéni képviselőt, valamint Berkecz Balázs (Pécs), Baranyi Krisztina (Ferencváros-Józsefváros), Vajda Zoltán (Mátyásföld-Zugló), Lövei Csaba (Nyíregyháza), Bod Tamás (Orosháza), Molnár Tibor (Tapolca-Sümeg-Ajka), Kerepesi Tibor (Kaposvár), Vargha Nóra (Dunakeszi) és Juhász Péter (Belváros) képviselőjelöltjeit" - írták.

A DK a visszalépésre így reagált. "A Demokratikus Koalíció 60 körzetben, vagyis a 106 választókerület több, mint felében léptette vissza a jelöltjeit más pártok, vagy civil jelöltek javára. Az MSZP 48 körzetben, az Együtt 8 körzetben lépett eddig vissza. Az LMP sehol nem léptette vissza a jelöltjeit. Mivel a DK léptette vissza eddig a legtöbb körzetben a saját jelöltjét, ezért jól látható: rajtunk nem fog múlni a kormányváltás, a DK-nak a Fidesz legyőzése és nem a saját pártérdeke az első" - írták.

Rovatok