Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik éjjel-nappali kezelést ígér a daganatos betegeknek

2018. február 4., vasárnap 16:34

A Jobbik éjjel-nappali kezelés bevezetését ígéri annak érdekében, hogy a daganatos betegek a diagnosztizálást követő legkorábbi időpontban megkezdhessék a gyógyításukat – közölte az MTI.

Lukács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten a rákos megbetegedések világnapján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Jobbik zérótolerancia-programot hirdet a daganatos megbetegedésekkel szemben, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg és veszítsék életüket ebben a betegségben.   Elmondta, hogy Magyarországon a rákos megbetegedések jelentik az első számú halálozási okot, 100 ezer lakosra vetítve ugyanis 400 férfi és 220 nő veszti életét ebben a betegségben.

A Jobbik "full frontális támadást" indít és minden megelőző és gyógyító eszközt be kíván vetni, hogy javítson ezen a szomorú statisztikán - fejtette ki a párt politikusa. Példaként említette erre, hogy a szűrő- és diagnosztikai gépeket is fejlesztenék a rákos betegek 0-24 órában történő kezelése mellett. Lukács László kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az éjjel-nappali kezelések költségét a meglévő kapacitások felmérése után tudnák megmondani.

Rovatok