Index Vakbarát Hírportál

Riporter született: Lázár János interjút készített Balog Zoltánnal

2018. február 23., péntek 10:51

Nincs is szükség kormányzati propagandamédiára, ha a riporteri tevékenységet maga a politikus is el tudja végezni. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt a tételt bizonyította be, ugyanis felcsapott riporternek, és interjút készített kollégájával, minisztertársával Balog Zoltán miniszterrel.

A miniszterek általában azzal a kifogással hárítják el az interjúkéréseket, hogy a miniszterek az elfoglaltságuk miatt nem érnek rá egy beszélgetésre, az Indexnek is többször ezt mondták a politikusok kollégái. Szerencsére itt most nem állt fenn ez a probléma: kérdező (miniszter) és válaszoló (miniszter) is ráért az interjúra, amelyet videóval is rögzítettek, és a Vásárhely24 oldalon meg is nézhetjük.

Lázár rögtön az elején bekérdez, és azt tudakolja, miért kezdett el politizálni Balog. A miniszter (mármint az interjúalany) erre azt válaszolja a miniszternek (mármint a kérdezőnek), hogy 1990 óta a Fidesz közelében volt, Orbán Viktor mellett dolgozott. A 2002-es választáson már tevékenyen politizált volna, de azt mondta neki Orbán Viktor, hogy „nem olyan rossz a helyzet, hogy te is politizálj”. 2006-ban viszont Orbán már olyan rossznak ítélte a helyzetet, hogy Balog politizálására is szükség lett.

És 2018-ban is? Nincs elvégezve a munka? – szorongatta meg minisztert a miniszter ezzel a csipkelődő kérdéssel.

Jobban élünk, mint éltünk, de a munka nincs befejezve. Most látszik csak igazán, mennyi munka van – mondta Balog Lázárnak.

„Amikor szembe kell nézni lelkipásztorként, hogy politikusként mit csináltál, vállalod?” – kérdezte tovább Lázár Balogot. Balog hosszan megfogalmazta, hogy vállalja.

A majdnem 10 perces interjúban szó esik a lelkipásztori hivatásról és a migránsokról is. Balogtól például megtudjuk, hogy "a migránsokat nem gyűlölöm, a migránsokat sajnálom, mert megfosztják őket és magukat a lokalitásuktól".

Rovatok