Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz lejjebb tekeri a sorosozást

2018. február 27., kedd 08:40

Érzékelhető országos következménye lesz a Fidesz hódmezővásárhelyi vereségének. Az Atv.hu információja szerint a Fidesz úgy látja: helyi kampányban a "sorosozás" nem elég erős üzenet önmagában, ezért várhatóan lejjebb tekerik. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni, de várhatóan változtat a Fidesz a kampányán az utolsó hetekben, és nem minden megszólalásuk Soros Györgyöt és "az embereit" támadja majd.

Feltehetően ezzel függ össze, hogy a Soros-kampányt hétfőn több jobboldali véleményvezér is bátran kritizálta. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője például úgy fogalmazott:

azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.

A lap szerint nem keres Orbán Viktor házon belül bűnbakot a hódmezővásárhelyi vereségre, viszont totális mozgósítás lesz, és úgy készülnek, mintha Márki-Zay Péter április 8-án is indulna.

Orbán Viktor hétfőn a Fidesz-választmány zárt ülésén állítólag számsorokat sorolt arról, hogy megvan az elkötelezett Fidesz-bázis, és az ellenzéki összefogás nem szólított meg nagy tömegében eddig passzív szavazókat. Márki-Zay Péterre a kormánykommunikációs gyorselemzések szerint jobboldali és korábbi Fidesz-szimpatizánsok is szavaztak. Márki-Zayt alapvetően jobbikos jelöltnek írják le.

A Fidesz szerint vasárnap az emberek nem pártokra, hanem a személyre szavaztak. Ezért mondta szűk körben a miniszterelnök, hogy április 8-án a körzet nyerhető, Lázár János győzhet a választáson - írta az Atv.hu.

Kommentelné? Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok