A XVIII. kerület talán a legizgalmasabb választókerület volt 2014-ben, ahol a külföldről érkezett szavazatokat is meg kellett várni a végeredményhez. Végül a fideszes Kucsák László 56 szavazattal legyőzte az Összefogás színeiben induló Kunhalmi Ágnest, aki az utolsó utáni pillanatban ugrott be az MSZP-s Simán Gábor helyére.
A Közös Ország Mozgalom ezt a körzetet is felmérte, és a 24.hu által közölt adatok szerint most is kiélezett csata várható. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes ugyanis ott van szorosan a fideszes Kucsák nyomában, és ha az LMP-s vetélytárs hajlandó visszalépni, akkor simán meg is nyeri a körzetet.
A Závecz Research által február 2. és február 20. között készített felmérésből kiderül, hogy egyértelműen Kunhalmi a legesélyesebb ellenzéki induló.
Azt is felmérték, hogy visszalépések esetén milyen eredmények születnének.
Eszerint ha az LMP-s jelölt visszalépne a többi balos jelölttel együtt, Kunhalmi Ágnes simán meg tudja nyerni a körzetet: 43-38 %-ra. Ha minden ellenzéki visszalépne, Kunhalmi 54-46 %-ra nyerne.
Vagyis ebben a kerületben még a Jobbik támogatása sem kell a szocialista jelöltnek. Érdekesség, hogy fordítva ez nem működne: ha netalán Kunhalmi lépne vissza az LMP-s javára, ő csak 50-50-re hozná a körzetet, vagyis inogna a győzelem. (Az MSZP–LMP-egyeztetések a visszalépésekről éppen ma kezdődnek.) Ha az LMP-s és a jobbikos jelölt is állva marad, akkor Kunhalmi 35-32-re kapna ki a felmérés szerint.
Kunhalmi számára biztató adat, hogy a kerületben a választók 58 százaléka szeretne kormányváltást, és csak 26 százalék szeretné, hogy maradjon a kormány.
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet AKÁR ERRŐL A CIKKRŐL IS!
(Borítókép: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke országgyűlési képviselőjelölt az MSZP-Párbeszéd és a Válasszunk! 2018 csoport fórumán a KMO Kispesti Munkásotthon Művelõdési Házban 2018. február 27-én - f otó: Balogh Zoltán)