Index Vakbarát Hírportál

A jobbikosok ötöde átszavaz a balos jelöltre, ha az az erősebb

2018. március 6., kedd 07:14

Január és február között valamennyit nőtt a kormányváltásra és a Fidesz leváltására vágyók aránya, az előbbiek így már relatív többségben vannak, az utóbbiak viszont továbbra is kisebbségben. Úgy tűnik, a pártnélküliek negyede aktivizálódik, ha kiderül az esélyes jelöltek kiléte, és többnyire valamelyik ellenzéki erő mellett sorakozik fel. A Závecz Resarchcsel közös új kutatásunkban vizsgáltuk az átszavazási hajlandóságot is: minden ötödik Jobbik-szavazó átszavazna egy erősebb MSZP-s vagy DK-s jelöltre, még akkor is, ha jobbikos is indul. Hasonlóképpen, minden negyedik baloldali, középen lévő ellenzéki szavazó otthagyná a saját eredeti kedvencét, és átpártolna egy nyerésre esélyes jobbikos jelölthöz.

Ahogy januárban, februárban is megmértük a Závecz Research segítségével országos reprezentatív mintán, hogy a magyarok mennyire szeretnének kormányváltást. Ezúttal azt is megvizsgáltuk, hogy a voksaikat amúgy szétaprózó ellenzéki magyarok mennyire hajlandóak a kormányváltás érdekében saját kedvenc jelöltjüktől eltérő jelöltre szavazni, ha tudják, hogy az a másik a legerősebb jelölt az ellenzékiek közül.

Fontos tudni, hogy az adatfelvételünk még a hódmezővásárhelyi választás előtt történt, tehát elképzelhető, hogy az ellenzéki meglepetésgyőzelem befolyásolhatta a szavazókat, és még többen gondolkoznak az átszavazásban.

Honnan tudjuk mindezt?

A felmérés 1000 fős országos reprezentatív mintán, személyes megkérdezéssel készült, a maximális hibanagyság +/- 3 százalékos. A Závecz Research rendszeresen készít közvélemény-kutatásokat az Index megbízásából. Ez a mostani adatfelvétel 2018. február közepén zajlott.

Az ellenzék sikerének ugyanis záloga lehet, ha valamilyen módon együttműködnek, de a választópolgárok lehetőségei között szerepel az is, ha a legerősebb jelöltre szavaznak. Ezt a helyzetet próbáltuk szimulálni két kérdéssel. Az egyikben azt kérdeztük, hogy

Ha a közvélemény-kutatások azt mutatnák, hogy itt az Ön választókerületében a Jobbik egyéni jelöltje a legesélyesebb arra, hogy legyőzze a Fidesz képviselőjelöltjét, akkor Ön hogyan döntene?

Itt arra voltunk kíváncsiak, hogy miként reagálnak ebben a szituációban a többi ellenzéki párt szavazói és a bizonytalanok. 

A másik kérdéssel a baloldali jelöltre való átszavazást vizsgáltuk. 

Ha a közvélemény-kutatások azt mutatnák, hogy itt az Ön választókerületében egy baloldali jelölt (pl. az MSZP-Párbeszéd vagy a DK jelöltje) a legesélyesebb arra, hogy legyőzze a Fidesz képviselőjelöltjét, akkor Ön hogyan döntene?

Ha a Jobbik jelöltje a legerősebb, akkor a többi ellenzéki párt támogatóinak egynegyede (pontosan 26 százaléka) átszavaz, és 57%-uk marad a saját jelöltje mellett. Az MSZP hívei a legkevésbé Jobbik felé pártolók (15 százalékuk), a DK-sokban és az LMP-sekben nagyobb a Jobbik felé fordulás (31% és 28%), ha jelöltjéről kiderül, hogy neki van legnagyobb sansza legyőzni a Fidesz jelöltjét.

A pártnélküliek is aktivizálódnak

A párt nélküli választók 21 százaléka a Jobbik egyéni jelöltje mellett aktivizálódik, ha világossá válik számára, hogy a jobbikos a legerősebb ellenzéki jelölt. A korábban nem aktív szavazópolgárok egynegyedét a Jobbik-jelölt esélyessége valamely más ellenzéki párthoz viszi, 13 százalék ilyenkor a Fidesz mögé sorakozna fel.

Ha a közvélemény-kutatások azt mutatnák, hogy a fideszes jelöltet egy baloldali (MSZP-Párbeszédes vagy DK-s) személy tudná legyőzni a választáson, akkor a Jobbik híveinek 19 százaléka odaadná a szavazatát.

Az MSZP és a Párbeszéd hívei, valamint a DK-sok értelemszerűen szinte teljes mértékben odaadnák voksukat a baloldali jelöltre, csak kis hányaduk (5-6 százalékuk) nem tenné ezt szívesen, ha nem a saját pártjának jelöltjére szavazhat (például DK-sként MSZP-sre kellene, vagy fordítva). Az LMP-seknek nagyjából háromtizede hagyná ott a nagyobb győzelmi esélyekkel rendelkező baloldali jelöltért a saját pártját. A pártnélküliek 26 százalékát mozdítaná meg, ha tudomására jutna, hogy baloldali jelölt verheti meg a Fidesz színeiben induló politikust.

Kormányváltást akarnak, de nem hisznek benne

És akkor újra megnéztük, mennyire vágynak a magyarok a kormányváltásra, és az derült ki, hogy minimálisan ugyan, de a kormányváltók aránya egy hónap alatt 40-ről 43 százalékra emelkedett. 

Abban nem volt változás, hogy a Fidesz táborának elsöprő többsége, 96 százaléka szeretné, ha minden maradna a régiben, az ellenzéki pártok támogatói között pedig sokan (88 és 97 százalék közötti arányban) vannak a kormány távozását akarók. Habár az egyes pártok szavazóinak véleménye keveset módosult egy hónap alatt, a pártnélkülieké nagyobb mértékben változott. Többségüknek ugyan most sincsen véleménye a kormányváltás kérdésében (55, illetve 52%), de a

pártnélküliek között egyértelműen emelkedett a kormány elküldését szorgalmazók aránya

 (30-ról 37 százalékra), és némileg a csökkent a Fideszt leváltani kívánók aránya is (15-ről 11 százalékra). 

A választók továbbra is inkább azt gondolják, hogy a kormánypártot nem lehet leváltani, januárban 47, most 46 százaléknak volt ez a véleménye. A Fidesz legyőzését egy hónapja 33, ezúttal 35 százalék tartotta elképzelhetőnek. 

Csak úgy, mint egy hónappal ezelőtt, a kormány maradását szorgalmazók töretlenül optimisták: 83 százalékuk bízik abban, hogy nem győzhető le a Fidesz, és csak 12 százalék gondolja, hogy erre van esély (egy hónapja ugyanekkora arányok voltak: 82-11).

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet akár erről a cikkünkről is.

(Címlap és borítókép illlusztráció: szarvas / Index)

Rovatok