Index Vakbarát Hírportál

150 milliárdos vasútfelújítás és titokban érkező Orbán Gödöllőn

2018. március 10., szombat 13:05

Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz, ezt Szabó Zsolt, a fejlesztési tárca államtitkára (egyben hatvani fideszes képviselő) jelentette be szombaton a beruházás alapkőletételén. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az országban összesen 1500 milliárd forint értékben 900 kilométer hosszú vasúti pályát korszerűsítenek, és 45 ezer férőhellyel bővül a járműkapacitás – írja az MTI.

A beruházás részeként 55 kilométer hosszan 120 és 160 kilométeres óránkénti pályasebesség kialakításával fog megépülni a Budapest-Hatvan vasútvonal. A főváros 17. kerületében nemcsak az állomások és a várók fognak megújulni, hanem egy új megálló is létesül, valamint a Rákos és Gödöllő közötti szakaszon 17 kilométer hosszan zajvédőfal is épül.

A 80-as számú Budapest–Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vonalon évente 9 millióan utaznak és megközelítőleg 9,1 millió tonna árut szállítanak. A MÁV azt ígéri, hogy a kivitelezés alatt az utazóközönség zavartalan kiszolgálására törekszenek.

A közbeszerzést három szakaszban folytatták le, az elsőt a Rákos–Gödöllő, a másodikat a Gödöllő –Hatvan vonalszakaszra, a harmadikat a Rákos–Hatvan szakasz biztosítóberendezéseinek kivitelezési munkálataira írták ki. Hozzávetőlegesen 53 kilométer vasúti pálya újul meg, 14 vasúti megállóval, akadálymentesített formában. A szakaszon a vonatok sebessége 100, 120 és 160 kilométer/órára gyorsul, továbbá kiépül egy egységes irányítási rendszer, amely a vonatközlekedés biztonságát és a balesetek megelőzését felügyeli.

Szombat délelőtt Orbán Viktor is elment Gödöllőre, a miniszterelnök HÉV-vel utazott a gödöllői vasútállomásra. A Hír tévé itt szerette volna kérdezni, azonban a miniszterelnök nem állt szóba velük, részletek erről a tévé honlapján. Az eseményről szóló MTI-híradásban nem említik Orbán nevét, az utazását előzetesen nem hirdették meg semmilyen formában, egy kormánypárti lap szerint a kormányfő a kampánykörútját folytatja a Pest megyei városban. Az sem a kormánypárti lap, sem a Hír tévé beszámolójából nem derül ki, hogy Orbán pontosan mit is csinál Gödöllőn.

Rovatok