Index Vakbarát Hírportál

Kósa ma jelenti fel a milliárdos örökösnőt

2018. március 14., szerda 11:20

Érden tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. A rendezvény rögtön apróbb incidenssel kezdődött: egy férfi a Nem stróman az édesanyám-mémdalt játszotta be hangosan a mobiljáról. Kósa nem zavartatta magát.

Az érdi fejlesztésekről szóló beszámoló közben helyi ellenzéki képviselők és aktivisták "HOL A LÓVÉ, LAJOS?" "HOL AZ 1300?", és "NE HAZUDJ, LAJOS!" feliratú papírokat emeltek a magasba, és később is bekiabálásokkal próbálták zavarba hozni Kósát. Az ellenzéki bekiabálókat Csőzik László, az MSZP-Párbeszéd helyi jelöltje hozta.

A miniszter meghallgatta az összes kérdést, majd mindet megkerülve egy rövid nyilatkozatot tett.

Eszerint a rendőrség a nővel szemben csalás miatt eljárást indított. Az ügy Kósa szerint hasonló ahhoz, amilyen a kunmediátoros "bróker" Marcsié volt.

Egy jól felépített történettel számos embert, köztük engem is becsapott, az ellenzék ezzel próbál lejáratni.

Kósa szerint ahogy a korábbi, ellene indított lejárató kampányok, mint az örömlányos sztori és a portikos kamuvideó, ez is hazugságnak fog bizonyulni, mert ez is egy "csalássorozat".

Kósát a sajtótájékoztató után se lehetett elcsípni, mert a zárt udvaron ült be a rá váró kocsiba, és azonnal elhajtatott. Kedden, a Megyei Jogú Városok Szövetségében tartott sajtótájékoztatója után még sokkal készségesebb volt.

Frissítés: Kósa délután a facebookon tovább magyarázta az ügyet, lényegében elismételve a sajtótájékoztatóján mondottakat.

Rovatok